A bocsánat Isteni mechanizmusa

2018.03.16 11:00

11Krisztus pedig mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való. 12Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. 13Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz, 14akkor Krisztus vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.
15Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.  Zsid.9,11-15

 

Kedves Testvérek!

 

Létezik a bocsánatkérés ösztöne?

Kisgyerek fejjel sokszor próbáltam elnyerni a tanító nénik jóindulatát egy-egy rajzzal, ideiglenes szorgalommal, odafigyelt gyöngybetűkkel. Persze mindig csak azután, hogy valami megkérdőjelezhetőt tettem és jól leteremtettek.

Ha valami rossz hír jött rólam az iskolából, akkor otthon nagyon szorgalmassá lettem. Takarítottam, hajtogattam a ruhákat, nem zajongtam. És amikor már azt láttam, hogy ítélőim szíve ellágyult, akkor kértem bocsánatot.

Ezt a fajta viselkedést a mai gyerekeken is látom.

Sőt látom, bizonyos átalakulásokkal, de a felnőtt életben is.

Van a bocsánat kérésnek egy mechanizmusa, egy ösztönös útja, amint ki akarjuk engesztelni a másikat, hogy a kettőnk közötti törések kisimuljanak és semmissé legyenek.

 

De vajon van-e lehetőség az Isten előtti kiengesztelődésre?

 

Az Isten ellen elkövetett bűneimnek van-e bocsánata?

 

Az ókori zsidóság, minden évben áldozatot mutatott be az Istennek. Áldozatot, melynek vére az ember helyett folyt, sőt, ha úgy tetszik akkor az emberért. Ennek az áldozat bemutatásnak az eredeti értelme az volt, hogy a kiontott vérre nézve az ember elgondolkodhatott a saját bűnein és azon, hogy nem az ő vérét akarja az Isten! Neki még időt ad. Időt a megtérésre.

Aztán teltek, múltak az évszázadok.

Minden más nép körülöttük úgy gondolta, hogy az áldozatokkal nem időt ad az Isten az embernek, hanem az áldozatokkal befolyásolni lehet az istenséget. Egy háború előtt a véráldozat lekenyerezi a háború istenét. Aszályban a levágott, hibátlan állatok megnyerik az esőt adó istenség jóindulatát.

És a pogányságnak ez az áldozatteológiája a zsidó köztudatot is felülírta.

A hivatalos írásmagyarázatot nem, de a közgondolkodást igen.

 

És ezt a gondolatot kell aztán a zsidókhoz írt levélnek felülírnia. És bemutatni mind azt, hogy mit jelent a Krisztus áldozata. Mivel több és mennyivel másabb, mint a bárányok és bikák vére!

 

Krisztus pedig mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való. 12Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. 13Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz, 14akkor Krisztus vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.
15Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.”

 

Kedves Testvérek!

 

A kereszténység nem mutat be áldozatokat. Azért nem, mert egyetlen áldozata van a kereszténységnek. A tökéletes és megismételhetetlen áldozat: Krisztus keresztje.

De ezt a keresztet nem mi áldozzuk. Nem mi ajánljuk fel az Istennek! Az Isten küldi értünk, emberekért!

 

Lévén, hogy Húsvétra vezet bennünket a böjt, mi is elmerenghetünk ezen az üzenetet. Az Isten szeretetének mélysége annyira mély, hogy a legdrágább áldozatot adja értünk! Saját maga lesz emberré. Saját maga megy keresztre értünk.

Mert Jézus kereszthalála nem véletlen baleset, és nem is emberek adta áldozat. Isten akaratából történet, hogy végre elvégeztessen az, aminek el kell végeztetnie!

 

Mi már nem nézünk az évenként levágott bikák és bárányok vérébe, mert bennünket személyesen Jézus vére mos meg. És nekünk nem újabb és újabb évekkel toldja meg az időnket az Isten. Nekünk már teljesen máshogyan adatott időnk a Krisztus vérében. Mi a visszatérését várjuk, és addig van időnk megtérni. Mikor lesz? Senki sem tudja. „Nem tudjátok sem az órát, sem a napot...”

 

De a Krisztus vére elemi szinten tesz tisztává. Nem én kenyerezem le az Istent. Nem tudok neki elég szorgalmas lenni, vagy elég ügyes, ahhoz, hogy jóindulatát elnyerjem. Nem, mert nem gyerek csínyek szakítanak el minket az Istentől, hanem a bűn. És az egy olyan szakadék, amit hiába igyekszek átugrani, nem fog menni.

De az Isten nem akarja ezt a szakadékot, így feltölti a kereszttel!

 

Az ószövetség áldozatai állandóan emlékezették az embereket arra, hogy van még idő megtérni. Krisztus keresztje bennünk arra szólít, hogy mindenkor ideje van a megtérésnek, de leginkább most! Most!

 

Krisztus belekeresztelkedett a mi bűneinkbe, hogy amikor mi megkeresztelkedünk, akkor bűnbocsánat elhívottai legyünk. A vérét adja, hogy amikor az úrvacsorában találkozunk a vérrel és a borral, akkor kikerülhetetlenül érezzük az ő közelségét és megváltásának örömét! A Nagypénteki kereszt gyásznap, nagyszombat gyásznap, de az ő áldozata nem reményvesztett. Az ő áldozatának az igazi súlya a feltámadásban válik egyértelművé!

 

Kedves Testvéreim!

 

Mi kaptunk egy meghívót! Meghívót az Istentől, aki nem akarja azt, hogy tőle távol legyünk. Kaptunk egy meghívót, ami az Istenhez való visszatérésre ösztönöz. Ne késlekedjünk! Engedjük, hogy az Isten keresztje átjárjon bennünk. Engedjük, hogy rávilágítson a bűneinkre, és elvegye tőlünk azokat! Megváltsa azokat!

 

Ha megsértek valakit, akkor a lelkiismeret-furdalásom arra indít, hogy igyekezzek megbékülni vele. Hogy igyekezzem elnyerni a bocsánatát. De Istennél ez nem egészen így van! És valószínűleg ez a legnagyobb csoda a keresztben! Mert a megsértett Isten elkezdi keresni az embert, az ő megsértőjét, hogy újra béke legyen! Hogy újra törések és szakadékok nélkül, harmóniában élhessenek, az Isten tökéletes és mennyei szeretetében!

 

Nem egyszerűen időt ad a megtérésre, alkalmat! Újra és újra!

 

Meghív és megbocsájt. Magától. Sőt, igazából a bocsánatával hív el bennünket.

 

11Krisztus pedig mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való. 12Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. 13Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz, 14akkor Krisztus vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.
15Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.”

 

Ámen.