A málnás meg a vigasztalás
3Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, 4aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. 5Mert amilyen bőséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bőséges Krisztus által a mi vigasztalásunk is. 6Ha szorongattatunk, ez a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha vigasztaltatunk, az a ti vigasztalásotokért van, amely elég erős ugyanazoknak a szenvedéseknek az elhordozására, amelyeket mi is szenvedünk. 7A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagytok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is. 2Kor.1,3-7
Kedves Testvérek!
Ismerjük a viccet, amikor Nyuszik meglátja a folyó túloldalán a Medvét és odaszól neki: - Te, Medve! Gyere már át ide! Mutatni akarok valamit.
- Nem megyek Nyuszika!
- Na gyere már át, tényleg mutatni akarok valamit.
- Nyuszika! Nem megyek.
- Na, gyere már!
Átmegy a Medve a folyón Nyuszikához: - Te Medve, látod milyen szép málnás van ott a túlparton!
Bugyuta kis vicc, én mégis nagyon szeretem. Nincs nagy csattanója, de valahogy én képes vagyok egy egészen mély dramaturgiát belelátni. Voltunk már úgy, hogy a bennünk lüktető dolgokat minden áron szeretnénk megosztani valakivel?
Szerintem ilyen, minden áron megosztani akaró valaki a Nyuszika. Nem azt nézi, mit csinál, érez a Medve. Az a lényeg, hogy az élményét, megossza a másikkal!
Amióta van Facebook, könny megosztani….
Vagy mégsem?
Mit osztunk meg egymással? Mit osztunk meg Istennel? Isten mit oszt meg velünk.
Ha állunk a folyó partján, hol van Isten? Látjuk? Át tudunk kiáltani neki? Át akarunk-e kiáltani neki? Akarunk-e még bármit megosztani vele?
Pál nem viccelődve, véresen komolyan kezdi és írja sorait!
De a kiindulása neki is a „megosztás” élménye! Az Isten élmény jól megosztása! A Hit jól megosztása! A keresztény élet jól megosztása!
Pál a gamálieli rabbiiskola növendéke volt, a Tóra fia, korának és népének kiemelkedő teológusa! És minden teológiája, minden tradicionális tudománya megdől, mikor belép az életébe annak az Istennek a fia, akiről ő annyi mindent tudott. A Tóra hagyományok szűrjén keresztül értelmezett Istene, teljesen más megvilágításba kerül, mikor megvakul, mikor összetörik, mikor megszólítatik és elhívatik! Isten már nem a törvény és szabályok Istene. A logikus de kemény, teremtő, de ítélő bíró! Isten áldott!
És ezt az áldott Istent Pál a vakságában látja meg elsőként. Az átokban látja meg az áldást. És itt talán, - most – direkt lehet játszani a vakság és a látás látszólagos ellentétével.
És így lesz Isten, Jézus Krisztus Atyja, a vigasztalás Istenévé!
Nyuszika a Málnásából hívja ki a Medvét, mert megakarja mutatni kívülről, mennyire is szép az a málnás. Kedves Testvérek, a kedvenc gyümölcsöm a málna, ha valaki tudja, akkor én tudom: a málna bök. Gyerekkorom bakonyi nyarai szóltak arról, hogy véres karcolásokból állt az alkarom, a lábam, az oldalam, mert berohantam és nem jöttem ki a málnásból, csak mikor lelegeltem az egészet. A málna finom, és a málna bök!
Mit csinálunk, amikor vigasztalunk?
Ha az ember nem azért rohan a málnásban, mert a szenvedések ellenére is leszeretné szakítani kedvelt gyümölcsét, akkor csak a sebek maradnak meg a málnából. Ilyen alapon engem nagymamám „málnaerdeje” az életre emlékeztet.
A kis gyerek sokat küzdd a málnáért. Rengeteg karcoláson harcolja át magát a gyümölcsért. Valahogy így vagyunk, mi az örömökkel, talán a boldogsággal magával is. Éppen ezért vannak pontok, amikor alábbhagy a lelkesedés. Vannak pontok, amikor a sebekre inkább figyelünk, talán a szemünkkel még a célt is elveszítjük. Talán az életünk is 
beárnyékolt lesz a veszteségektől, talán csak magukat a veszteségeket látjuk.
A Maci nyilván szereti a málnát, nem zavarják a sebek. De mi emberek nem mind szeretjük a málnát, és nem mind tudjuk figyelmen kívül hagyni, vagy elfogadható árnak tartani a fájdalmat.
Mit csinál egy jó vigasztaló?
Szerintem kivisz a málnásból és megmutatja kívülről. No nem úgy, mint Nyuszika. De lényeg az a bizonyos másik szempont.
Isten a vigasztalás Istene! Pál ezt akarja megosztani velünk. Ennek az élményét, és ezt a megosztást nem saját eltökéltségből teszi, hanem apostoli indíttatásra.
„3Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, 4aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. 5Mert amilyen bőséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bőséges Krisztus által a mi vigasztalásunk is. 6Ha szorongattatunk, ez a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha vigasztaltatunk, az a ti vigasztalásotokért van, amely elég erős ugyanazoknak a szenvedéseknek az elhordozására, amelyeket mi is szenvedünk. 7A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagytok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is.”
Kedves Testvérek!
Isten utánunk jön a málnásba, és úgy mutatja meg kívülről a dolgokat! „Megvigasztal minket minden nyomorúságunkban”
Aki erre a földre születik, nem születik könny életbe. Higgyük el, minden életnek vannak nehézségei. Csakhogy Isten nem marad kívül ezeken a nehézségeken. Emberként éli meg őket! Gyászol,szenved, elítélik, leköpik…. Kerülhet valaki mélyebbre a megszégyenítésnél? Kerülhet valaki mélyebbre a sírok fenekénél?
Egyikünknek sem könnyű. De Isten mégis ott van a nyomorúságokban. És vigasztal! Vigasztal, hogy mi is vigasztalni tudjunk!
Igazából csak a saját, kapott vigaszunk kell tovább adni! Embertől emberig lehet és kell hirdetni az örömhírt, hogy Isten nem néma, nincs távol, nem számonkér vagy elítél! Isten nem megbélyegez. Isten megítél, de az ítélete a Krisztus keresztje! Isten tanít, és várja, hogy kövesd a tanítását, de nem fenyít, hogy féld nem csinálni. Istentől lehet, hogy jön az Atyai pofon, de jó irányba terel azzal a pofonnal és egyből vigasztal is! Mert Isten nem a fájdalom Istene! Isten a megváltásunkért képes volt és képes fájdalmakat hordozni, de a megváltás, a vigasztalás Istene.
Abban a málnásban, amit életnek nevezünk, a legcsodálatosabb, hogy a sebeinkkel nem vagyunk egyedül. A fájdalmainkkal nem vagyunk egyedül. A tüskék nem csak nekünk fájnak. De mindezt nem keserves szarkazmussal lehet csak megosztani a másikkal! Nem, mert a sebekben, a tüskékben, a fájdalmakban ott a Krisztus vigasza!
Ott a kereszt! És a feszület nem magára mutat, Isten felé, áldásra tárt karokkal vigasztal!
Közösségbe teremtettünk, közösségbe vagyunk a fájdalmaink közül kihívva és megszólítva. Éppen ezért nem csak a szenvedéseinket lehet megosztani, hanem az örömeinket is!
Nem szeretek orvoshoz járni, mert mióta nem a gyerekorvos mesefigurákkal díszített várótermében kell ücsörögnöm, azóta csak azt hallgatom, hogy kinek, mi a baja:
„-Nekem a vesém rossz….” „Én hónapok óta nem tudok dolgozni.” „Én évek óta gyógyszereken élek.” És egy idő után olyan, mintha csak licitálni akarnánk a másikra: nem, a te fájdalmad az semmi! Az enyém… az már fájdalom a javából! És mi van a gyógyulásainkkal? Arról miért nem beszélünk?
Pedig nem csak a szenvedést lehet megosztani, a gyógyulást is! 
Isten adott egy gyógyulást a bűneink fájdalmából, hányszor tudom megosztani! Hányszor tudom elmondani, hogy az agyonkarcolt gyermeki kezeim horzsolásai mögött még mindig ott a málna! Még mindig és még így is megéri nyúlni felé! Megéri túlnézni a keserűségen és a fájdalmon! Mert nem a szenvedés, a vigasztalás gyermeke vagyok! A vigasztalásban leszek a testvéred is!
Ámen.