"Annyi a világ, amennyi beletöltesz" - mondja a Heineken. De igazából ennél jóval több!
Amikor pedig egyre nagyobb sokaság gyülekezett hozzá, elkezdett beszélni: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék: jelt követel, de nem adatik neki más jel, mint a Jónás próféta jele. Mert amiképpen Jónás jellé vált a niniveiek számára, úgy lesz az Emberfia is jellé ennek a nemzedéknek. Dél királynője feltámad majd az ítéletkor e nemzedék férfiaival együtt, és elítéli őket, mert ő eljött a föld végső határáról, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét, de íme, nagyobb van itt Salamonnál. Ninive lakói feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítélik, mert ők megtértek Jónás prédikálására, de íme, nagyobb van itt Jónásnál.A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítélik, mert ők megtértek Jónás prédikálására; de íme, itt nagyobb van Jónásnál.” „Aki lámpást gyújt, nem teszi rejtett helyre, sem véka alá, hanem a lámpatartóra, hogy a belépők lássák a világosságot.A test lámpása a szem. Ha a szemed tiszta, az egész tested világos, de ha gonosz, a tested is sötét.Vigyázz tehát, hogy a benned levő világosság sötétséggé ne legyen!
Lk.11,29-35
Kedves Testvérek!
Az emberi kommunikáció verbális, vagyis szavakba foglalt, vagy nonverbális vagyis szavak nélküli jelekkel operál. És ezek a jelek egyezményesek, ez a jelek a közérthetőség miatt, úgy vannak kódolva, hogy azt mindenki megértse.
A jeleinkkel jól el vagyunk addig, amíg a jelrendszerünk mindenki által jól ismert. Akikkel kommunikálni akarok, azok értik azt a kommunikációs rendszert, amiben megszólalok. Ilyen pl. a magyar nyelv.
Amíg magyarul beszélünk, és a másik is, akivel beszélni szeretnénk általában nincsenek gondok. Mert értjük a szavait, a mondatait. Ugyan azt jelentik az azonos hangsorok neki is és nekem is. Maximum félreértjük egy picit egymást, de akkor meg tudjuk azt pontosítani. Mert értjük a jeleket!
Ha már egy német anyanyelvűvel szeretnék magyarul beszélni, ott már lehetnek bajok. Mások az ismert nyelvi jelek. Nem értjük a másikét, csak ha megtanuljuk,
Ahogy – más példa – a közlekedés közben mindenkinek ugyan azt jelenti a zebra. Ugyanazt a piros lámpa, ugyan azt a mentő szirénája. Ismerjük a jelet.
És nyilván vannak eltérések a kultúrában. A százéves háború idején például kimondottan sértő volt a mutató és középső ujjak V alakban való felemelése. Ez ma a békét, a győzelmet jelöli. Akkor viszont az angolok levágták a francia íjászok eme két ujját, hogy ne tudjanak íjászkodni. A V alakba emelt ujjak több száz évig ezért sértő jelzésként villogtak.
De még ezzel is lehet mit kezdeni. Megtanulom, hogy ő mást ért alatta és ezt tiszteletben tartom.
Emberi jeleket, tartozzanak azok a szóbeli, vagy a nem szóbeli kommunikációnkhoz, meg tudunk tanulni. Megismerjük, elsajátítjuk, használjuk.
De mi van az Isten jeleivel? Azoknak beszéljük a nyelvét? Azokat tudjuk értelmezni és dekódolni? Mit jelez az Isten?
Azt gondolom, hogy egy olyan társadalomban, ahol a jelekkel történik a kommunikáció: mert jelek a szavak, a táblák, a piktogrammok, hogy telefonálni, kutyátbevinni, enni, dohányozni tilos, hogy van nyílt wifi stb, egy ilyen társadalomban az Istentől is mindenki jelre vár.
És nem hallgat ám az Isten.
De más a jelrendszere!
Mit kezdünk vele?
Jézus korában a zsidóság várta az Isten közbe avatkozását. Jeleket akartak Jézustól, hogy tudják, ő a messiás, az ő szavát kell követni. Kaptak jeleket?
Persze, hogy kaptak! Akkor miért nem hallgattak rá? Jézus maga adja meg erre a választ:
„„Ez a nemzedék gonosz nemzedék: jelt követel, de nem adatik neki más jel, mint a Jónás próféta jele.
Mert amiképpen Jónás jellé vált a niniveiek számára, úgy lesz az Emberfia is jellé ennek a nemzedéknek.”
Jónás jellé vált a niniveiek számára…
A történet azt hiszem mindenkinek ismerős. Jónás a próféta, aki nem akar Ninivée menni, ezért egy kisebb kitérő után landol a cethal gyomrában, hogy végül mégis elvégezze a feladatot, amit Isten bízott rá. És az Isteni áldással kísért munka meghozza gyümölcsét, Ninive megtér.
A bűnös, halálra ítélt város belekapaszkodik az Istenbe. Mert Jónás igehirdetése meghatja őket. De mi a Jónás jele?
Nem, nem pusztán az igehirdetés. Meddig van Jónás a hal gyomrában? Három napig. Három napig sötétségben van. Három napon keresztül gyakorlatilag „halott”.
Bajban vagyunk az Isten jeleivel. Mert az Isten más nyelven szólal meg, mint mi. Másból indul ki. A niniveikenk egy makacs prófétát ad, a világnak pedig egy három napig sírban fekvő Krisztust. Ott van az a jel, csak makacsul elnézünk fölötte.
"Áh… badarság! Mese! Illúzió…."
De egy aranynyakék, egy gyémánt borstű, egy művészi festmény, egy új autó már lehet csodálatos. Az Isten miért is nem? Mikor tőle hallunk a csodákról….
Nem beszéljük a csodák nyelvét és ezért nem vesszük észre a csodákat és a jeleiket. Pedig az Isten nagyon sok jelet ad.
A kommunikációban a jelölő jel, utal és rámutat a jelöltre. Mit jelent ez? Azt, hogy az a hangsor, hogy „asztal”, az nem egyenlő az asztallal, de ha kimondom, mindenki, aki érti a magyar nyelvet, az az asztalra fog gondolni.
Ha az Isten kezében a jelölő jel a csoda, akkor mire mutatnak a csodái?
És itt már bajban vagyunk.
Mert akarunk mi megváltást, de sokszor nem látjuk a jeleit. Akarunk mi Isteni gondviselést, de sokszor nem látjuk a jeleit. Akarunk mi örökéletet, de sokszor nem látjuk a jeleit… És ha nem látjuk a jeleket, akkor hirtelen a jelölt dolgok is elvésznek
Ha szabad megidézném a huszadik század egyik legnagyobb nyelvfilozófusát, Wittgenseint: „Nyelvem határai világom határait jelentik.” Ha a lelkem mélyén a költészetért rajongó olvasó nézi ezt a mondatot, akkor mennyei szépség, ha a bennem élő racionalista, akkor ördögien, gonosz mód őszinte ember kritika, ami benne van. Miért? Mert ez a mondat arról is szól, hogy amit nem tudok megfogalmazni, azt nem tudom felfogni…
És ebben szörnyű igazságok vannak.
Az Isten nem tudom megfogalmazni… Akkor nem tudom felfogni?
Ott van a Jónás jele. Ott van ezer és egy jel…. Ha nem tudok hozzá szavakat találni, akkor nem létezővé lesznek?
Számomra talán. De az Isten számára attól az még valóság!
És ebből a valóságból zárom ki magam, ha elvágom magam az Isteni jelek megértésétől.
Kedves Testvérek!
Ha már itt belemásztam a kommunikációba és Wittgensteinbe, akkor had kérdezzem meg: mivel fogjuk mi fel egymás jeleit? Legyenek azok a jelek szavak, vagy piktogramok, hangok, vagy rajzok? Az érzékszerveinkkel.
Ha valamelyik érzékszerv kiesik, akkor a kommunikációs formák is változnak. Tudják, hogy mi az elsődleges érzék szervünk? A látás. Az emberi agy egyharmada állandóan azon dolgozik, hogy a látott információ feldolgozza! Most is! Ha a látás kiesik, akkor az írás/olvasás, képnézés, piktogramérzékelés normális módon nem lesz elérhető. Persze van Brai írás, de azt nem látják! Vannak megfelelői a „doházni tilos”, a „kutyát bevinni tilos” tábláknak, de azokat meg a látó emberek nem értik!
Ha kiesik a hallás, akkor egyből máshogy alakulnak a szavaink. Aki halláskárosultként születik máshogy beszél! Mert nem hallja úgy magát, mint mi. A ki hallássérültséget szenved el, annak egy idő után változnak a szavai, mert nem hallja magát úgy, mint mi.
Ezt első kézből tudom. Nagypapám 18 évesen elveszítette a dobhártyáit, és ha nem vonulnak be az oroszok,talán meg is hal. Mi értettük, amit mondott. Értettük, mert ráállt a fülünk. De az évek alatt a szavai egyre torzabbak lettek. A szavai egyre nehezebben érthetőek. Mert minél távolabb került a halló önmagától, annál jobban torzult a kiejtés.
Kedves Testvérek!
Ha kiesik a hit… mert elfojtom, mert háttérbe szorítom, mert nem tartom fontosnak, mert lázadok ellene? Akkor mi lesz az az érzékszerv, ami megfejti nekem az Isten jeleit?
Semmi… és torzul a világképem, és emiatt torzul az erkölcsi hozzáállásom, és más etikai hangsúlyokkal állok a világhoz, magamhoz a másikhoz. És akkor – most csak jóindulattal játszok, és nem visszaélek a szavakkal – az „Isten sem ment meg” attól, hogy kirekesszem magam az üdvösségből!
Nem véka alá kaptuk azt a lámpást. Ahogy nem tesszük magunkat vakká, ha látunk, ahogy nem tesszük magunkat siketté, ha hallunk, ahogy nem merítjük meg a bűrünet olomban, ha tudunk vele tapintani, és nem tépjük ki a nyelvünk, ha érezzük az ízeket, pont ugyanúgy nem lenne szabad elhagyni a hitünket sem!
Az ember test, lélek és szellem együttese. Ma sokat beszélünk a szellemiértékekről és teljesítményekről, beszélünk a test egészségéről és teljesítményének fokozásáról is. Akkor miért a lélekről feledkezünk meg?
Jah… hogy arra nincs egy olyan jó ki mérőszámunk, mint az IQ? Meg azt nem lehet tömegre lemérni? A munkáját jouleban kifejezni? És akkor már nincs is? Mert nincs rá jelünk, akkor nincs is?
Ítélet vasárnapján és ma nem bűnöket akarok a testvérek szívére szögezni! Nem akarok ostorként dörögni, mert számonkérni a másikon a hitetlenséget, az mindig könnyű és kényelmes feladat. Addig sem a magam bűneivel kell foglalkoznom.
Én ma pusztán a lelkiismeretet szeretném felébreszteni. Az egyetlen lelki funkciónkat, amire valamiért még mégis van szavunk. Szóval akkor létezhet! Ébresszük fel és kezdjük el használni!
Sarkaljon önvizsgálatra és sarkaljon a világvizsgálatára! Sarkaljon a hitünk vizsgálatára, számadásra, ha úgy tetszik! Vagy pusztán kapaszkodásra! Kapaszkodásra a hitbe, ami képes túlnézni a mérhetőn és az egzakt módon tapasztalhatón! Képes nézni arra, amire nem mindig szavakkal s logikával kell nézni! Mert a világ nem racionális, hanem irracionális! És az elmém szedi racionális darabokba, hogy elviseljem. Mi lenne, ha a hitünk pedig kezdene valamit azokkal az elemekkel, amikkel nem tud mit kezdeni az elme?
A jel adott, jelentsen is számomra valamit!
Ámen.