Az életfa-kereszt párhuzam
1Az efezusi gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az, aki jobb kezében tartja a hét csillagot, aki a hét arany gyertyatartó között jár: 2Tudok cselekedeteidről, fáradozásodról és állhatatosságodról és arról, hogy nem viselheted el a gonoszokat, és próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, pedig nem azok, és hazugnak találtad őket. 3Tudom, hogy állhatatos vagy, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg, 4de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet. 5Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbi cselekedeteidet, különben elmegyek hozzád, és kimozdítom gyertyatartódat a helyéből, ha meg nem térsz. 6Az viszont melletted szól, hogy gyűlölöd a nikolaiták cselekedeteit, amelyeket én is gyűlölök. 7Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek! Aki győz, annak enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van.
Jel.2,1-7
Kedves Testvérek!
Advent első vasárnapja, az egyházi újév kezdete, bennem mi kezdődik el?
Kezdődik egyáltalán valami új?
Minden évben azt érzem, hogy jön a karácsony, és amennyire ünnep számunkra karácsony, sokszor annyira teher is. Ki kell találni az ajándékokat. Én minden évben ezzel kínlódok, kinek mit adjak, vegyek? Mert az ember haszontalant venni nem akar, de sokszor nehéz találni olyat, aminek valóban haszna is van, főleg ha már mindenkinek mindene megvan.
Aztán jön a polgári év vége is. Az év végi szabadságolások előtt mindig nagy a hajtás, még kell venni egy utolsó nagy rukkot s neki kell szaladni a feladatoknak! De hogyan? Sokszor olyan nehéz. Csak a pihenést várjuk, na meg a családi közösséget.
Szóval mi az, ami változik?
Ma, mikor újra kezdődik az egyháziév, vagyis a Krisztus év, ma vissza kell lépnünk a váradalmaink közé. A Krisztus váradalmain közé.
Azt szoktuk mondani, hogy az egyház közössége Krisztus második eljövetelét várja. De mi van, ha a harmadikat. Ezt a harmadikat persze tegyük idézőjelbe!
Mert várták a messiást évezredeken keresztül, és várjuk a messiást a mennybemenetel óta, de létezik a személyes találkozás dimenziója is, amikor Jézus a tanmesék, erkölcsi szentenciák és egyházi legendák közül kilép és személyesen megtapasztalt megváltóvá lesz! Én hiszem, hogy ehhez jó út lehet az advent! Mert várom, hogy érkezzen, várom az ünnepet, amikor arra emlékszem, hogy közénk jött, de közben magamon is dolgozhatok közben!
A világ nem fog lelassulni és elhalkulni azért, mert megjött advent. Nekem a ricsajban kell megtalálnom az utat a csendemhez, a csendünkhöz, a jászol csodájához!
Hogyan állunk most?
Mi van bennünk jelenleg?
Milyen közösséget alkotunk, mi keresztények, mi evangélikusok, mi a lovászpatonai/vanyolai/csóti gyülekezet tagjai?
A textusunk efezus gyülekezetének szól:
„Tudok cselekedeteidről...” - vagyis ismerlek, mondja a jelenésekbeli levél szerzője. Efezusi gyülekezet a levél alapján állhatatos, nem viseli a gonoszságot, viseli a terheket az Isten nevéért, de panasz is van ellene! „de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet.”
Efezus mindent megtesz. Vannak istentiszteletek, közösen terheket vállalnak fel, szenvedik a keresztények elleni atrocitásokat, de hiányzik belőlük az első szeretet! Nem emlékeznek „honnan estek ki.”
Hogyan állunk mi? Hogyan állunk mi, advent küszöbén, az inkarnáció csodájától fél lépésre? Mi is az az első szeretet?
Mi is járunk templomba. Vannak Istentiszteleti alkalmaink, bibliaóránk, énekkarunk, közös adventi estéink és meggyújtjuk a koszorún a gyertyákat. De éljük-e az első szeretetet?
Miről szól karácsony? Mert az nem egyszerűen a szeretet, hanem az Isten szeretetének az ünnepe! Mi, Húsvét után élő keresztények nyugodtan nézhetjük a feltámadás felől a karácsonyi csodát, amikor nem egyszerűen az aranyos kisded fekszik a jászolba, hanem a hatalmas Isten, aki a golgota Istene, befekszik egy koszos, szagos istállóba és közénk jön.
Emberré lesz.
Mi az első szeretet? Az Isten ember szeretete, a vele való közösség, amiből kiesik az ember, mikor bűnbe esik. Jézus azért jön, hogy ezt állítsa helyre. Ennek ára van! Az életét adja érte.
Miből esik ki efezus, miből esünk talán mi magunk is néha ki? Az Istennel való közösségünkből!
Mire van a kereszténységünk? Mitől lesz keresztény a kereszténységünk? Mert kell az istentisztelet! Mert kell az ünnep! Mert kell sok-sok minden! De ezeknek a lényege az Istennel való közösségben keresendő!
Az Istennel való közösséget pedig néha, elvétve „túldimenzionáljuk”! Istennel közösségben lenni nem természeten túli élmény, az Istennel való közös transzcendenciának valóban természetesnek kellene lennie! És hol érhető tetten mindez? Az első szeretetben!
Egy számomra érdekes párhuzamot had hozzak ide: amikor az Úristen megteremti Ádámot, és még nem teremti meg az oldalbordából Évát, akkor a következőt mondja Ádámnak: „Fogta tehát az ÚRisten az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt. 16Ezt parancsolta az ÚRisten az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, 17de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz.”
A kert közepén két fa állt, a Jó és Rossz tudás fája és az élet fája. Tiltva itt mégis csak a tudásfája áll! Vajon miért? Az örökélet fája miért nem kerül itt kiemelten tiltásra? Szerintem azért, mert az Istennel járó ember sorsa automatikusan az örök élet! Az nem tiltott gyümölcs! De egy olyan gyümölcs, ami messze kerül, mikor a tiltott gyümölcs íze, a bűn messzire visz az Istentől!
Jézus azért érkezik, hogy ezt helyreállítsa.
Ezt az első szeretetet! A jászol Jézusa, a keresztfáját az éltfájaként adja át! Az Istennel való közös-örökélet fájaként állítja a golgotára és a szívünkbe!
És miért mondom, hogy az Istennel való közösséget, néha túldimenzionáljuk? Mert a Jézusi példa baromira egyszerű: éld, amit hiszel!
Kell az ünnep, kell az istentisztelet, kell a kereszténygondolkodás, de kell bele a lényeg! Az első szeretet megélése! Nem fordulok el a másiktól, nem nézem le a másikat, segítem ahol csak tudom, meghunyászkodok, bocsánatot kérek, megbocsájtok, és lehetne még sorolni!
Gyönyörű templomokat építünk, de az igazi templomok mi vagyunk! Gyönyörű virágokat rakunk az oltárra, de az igazi dísznek az oltáron a mi lelkünknek kellene lenne! Gyönyörű mondatokba tudjuk zárni a keresztény hit tanításait, de azokat nem bezárni kell szépen faragott sorok közé, hanem nyíltan megélni! Na és ez az, ami nagyon nehéz!
Advent remélem, hogy erre nyitja rá a szemünket! Advent, a várakozás remélem erre treníroz bennünket! Mert az első szeretet gyermekei nem maradhatnak távol az első szeretettől! Élniük kell benne és általa és tovább kell adniuk azt!
Ámen.