Bibliavasárnap
11Jön majd olyan idő – így szól az én URam, az ÚR –, amikor éhínséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az ÚR igéjének hallgatására. 12Támolyognak majd tengertől tengerig és északtól keletig. Bolyonganak, és keresik az ÚR igéjét, de nem találják. Ám.8,11-12
Kedves Testvérek!
Mikor éheztünk vagy szomjaztunk utoljára?.jpg)
Úgy gondolom, hogy a templom padokban hozzánk érkezőket azért nem fenyegeti az éhezés vagy a szomjazás veszélye annyira élesen, mint mondjuk Ámosz korában az embereket. Ahol sajnos az éhhalál mindennapos jelenség volt a szegényebb rétegben, főleg aszály vagy háborúk idején. Egyszer olvastam egy cikket, ami arról értekezett, hogy az ókori háborúk áldozatainak a többsége nem a csatatéren esett el, hanem a frontok nyomában vonuló betegségekben és az éhínségben hullottak. Az éhínségben, ami a katonák nyomában maradt.
Most azt írja Ámósz, hogy lesz olyan idő, amikor az Isten bocsájt éhínséget a földre. Éhínséget, amiben az ember nem kenyeret, hanem az Isten szavát éhezi.
Kellesz, mint egy falat kenyér…. Ez a mondás is csak akkor ér tényleg révbe, ha az ember tudja, hogy mit jelent éhezni. Akkor értékeli igazán, hogy mit jelent egy falat kenyér.
Hogy igazából mit jelent napokig éhezni, bevallom: én sem tudom. Mert hála Istennek, amikor szűkre kellett húzni a nadrág szíjakat, akkor sem kellett olyan szűkre, hogy éhezzem. De el tudom képzelni mit jelent az, amikor az ember teljesen le van gyengülve, mert nem evett. 17 évesen volt egy betegségem, bedagadtak a nyirokcsomóim, hetekig feküdtem ágyban magas lázzal, fájt nyelni, fájt inni, annyira gyenge voltam, hogy mosdóba is alig tudtam elmenni egyedül. Igaz nem is nagyon kellett, mert pont az volt az egyik baj, hogy a nyelést kísérő fájdalom miatt alig ettem és ittam valamit a gyógyszereken kívül. Éhes voltam - nem éheztem, csak éhes voltam – de a gyógyszereken felül napi pár szem keksszel beértem. Én a fájdalom miatt nem ettem. Csak sejtem mit jelent azért gyengének lenni, mert nincs mit enni. És azt sem felejtem el, mit jelentett kb. két hét fekvés után édesanyám tyúkhúslevese. Esküszöm még az íze is más volt, és azóta se ettem olyan finomat. Pedig édesanyám mindig ugyanúgy főzi a húslevest.
Isten éhínséget bocsájt a földre, melyben nem a kenyeret, hanem az ő igéjét fogják éhezni az emberek.
Nem tudom, hogy Ámósz próféta pontosan hogyan értelmezte ezt a sorát. Ezt a kijelentését, amit neki az Isten nevében el kellett mondania. És mivel több, mint 3000 év van a próféta és közöttem úgy vélem, majd csak az örök élet során kérdezhetem meg tőle. Azt viszont érzem, hogy az Isten nem haragszik meg rám ha azt mondom, hogy ez az idő talán ma van…. Talán éppen itt és most, abban a korban, amiben élünk.
Nem vagyok benne biztos, de talán nem tévedek.
„Jön majd olyan idő – így szól az én URam, az ÚR –, amikor éhínséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az ÚR igéjének hallgatására. 12Támolyognak majd tengertől tengerig és északtól keletig. Bolyonganak, és keresik az ÚR igéjét, de nem találják.”
Bolyonganak, és keresik az Úr igéjét, de nem találják….
Kedves Testvérek!
Végig nézek az üres templom padokon. Végig nézek a kihalt utcákon. Végig nézek a dolgaik után, de inkább az életük után rohanó embereken, akikkel sokszor egy szót sem lehet váltani… és azt látom, hogy bolyonganak és keresik… keresik a tovább lépési lehetőségeket. Keresik az életük értelmét. Keresik a hiányaikra a pótlékaikat. Keresik a szabadságukban a korlátaikat, a korlátaik között keresik a szabadságuk. Keresik a másikban önmagukat. Keresik a tönkre ment kapcsolataikban magukat. Keresik felületes kapcsolatokban a boldogságot, ami soha nem lesz meg egy felületes kapcsolatban! De azért keresik…. Keresik az Istent és nem találják, mert még azt sem tudják, hogy Istent keresik!
Üresek a lelkek. Üresek és Isten hiányzik belőlük. Ezért nem tömi be az űrt az alkohol. Ezért nem tömi be az űrt a drog. Ezért nem tömi be az sem, ha az egyik párkapcsolatból a másikba katapultál az ember. Nem tölti be az űrt az alapzajként állandóan zúgó tévé, rádió és a szemek előtt állandóan görgő facebook, twitter, youtube. Nem hoz enyhülést a kártya, a szerencsejáték. Nem szűnik meg az űr, ha nem beszélek róla, ha elfojtom, ha nem akarom tudomásul venni. Nem lesz kevésbé üres, ha beletömök valamit, maximum csak ideig-óráig elhiszem, hogy megy ez nekem Isten nélkül is!
Keresik az Istent és nem találják, mert mindenhol keresik, csak az Istennél nem. Támolyognak tengertől tengerig. A felületes örömeik tengerétől a problémáik tengeréig.
Azért ez már felér valamiféle éhséggel…
Kedves Testvérek!
Én kevés vagyok ahhoz, hogy a világ nagy gondjaira megoldást találjak. Talán ahhoz is, hogy a magam életét mindig irányba tartsam. De ha nem tévedek, és tényleg most támolyognak éhezve az Istent az emberek, akkor talán ideje lenne megszólalnunk. Relevánsan. Nem a templom kapuink mögé bújva, a templom padoknak suttogva halk miatyánkokat!
Pár nap múlva emlékezünk az 500 éves reformációra, tegnap Pápán voltunk páran egy egész napos rendezvényen, mindenféle meghívott vendégekkel és előadókkal, egy gyönyörű Istentiszteleten vettünk részt. De ha emlékezni akarunk az 500 éves reformációra, akkor ne felejtsük el, hogy az mivel kezdődött! Egy ágoston rendi szerzetes olvasni kezdte a Bibliát!
A reformációnak nem 500 évesnek kell lennie, hanem állandónak!
Ha támolyog a világ, ha éhezik, ha keres de nem talál, akkor nem nekünk kell kinyitni a Bibliát és választ keresni?!
Ma Biblia vasárnapja van. Szerintem ma nem ünnepelni kell a Bibliát, hanem lendülettel megragadni! És vinni az evangéliumot tovább! Ki a világba!
Miért vagyunk mi evangélikusok, ha nem ezért? Evangélikus, vagyis evangélium követő! Nem hiába hívnak minket így!
Én, aki prozelita, vagyis betért evangélikus vagyok, néha felhúzom a szemöldököm, mikor protestáns büszkeségről hallok. A protestantizmusunk, vagyis, hogy eleink, illetve a német választófejedelmek ellenálltak, protestáltak és kivonultak a irodalmi gyűlésről, az folyománya annak a ténynek, hogy volt mögöttük egy mag, aki már megragadta az evangéliumot! Nem szeretem, mikor protestáns büszkeségről hallok, mert azt mindig ilyen egyeneshátú, intellektuális és talán túl bigott tiltakozásként látom megélni. Meg azt látom, hogy az a protestáns, ami nem katolikus. Pedig ez nem biztos, hogy igaz. Én ezért mondom azt, hogy evangélikus vagyok. Evangélikus, a szó eredeti értelmében: evangélium követő! Az evangélium reménységét megélő! Az evangéliumot nem szégyellő!
Kedves Testvéreim!
A Biblia igaz tanúvallomása annak, hogy van Krisztusunk!
A világ talán nem tudja, talán nem is akarja tudni. Talán túl szegény hozzá, hogy megértse. És tudom én, hogy nem lehet mindenki torkán letolni a Biblia üzenetét, nem is ezt kérem! Mert ez nem keresztény hozzáállás. Amiről most én beszélek, hogy szólni kell. Szólni az evangéliumban meggyökerezve, az evangéliumtól szabadon ott, ahol tátonganak azok a bizonyos üres lyukak, amikbe egyedül az Isten illik igazán!
Mindőnknek van családja!
Mindőnknek vannak barátai! Szomszédai! Munkatársai! Mind ismerünk betegeket! Mind ismerünk gyászolókat! Mind ismerünk embereket, akik cipelik magukkal a saját tengertől tengerig való botladozásaikat! Nem megoldanunk kell a bajaikat, hanem segíteni nekik abban, hogy jó helyen keressék a válaszokat!
És higgyük el, hogy az a legnagyobb segítség ha oda figyelek a saját hitemre! Ha oda figyelek az evangélikusságomra, a szónak nem a felekezeti, hanem originális értelmében!
Biblia vasárnapja van, és amilyen örömöket rejt magában az Isten szent igéje, most – úgy érzem – olyan feladatot is rak a vállunkra: mert a Biblia adott, de elolvasnunk nekünk kell! A kérdéseinket megfogalmazni ezzel kapcsolatban nekünk kell. A tengertől tengerig támolygók közé az Isten irgalmát nekünk kell kivinni! Meggyújtott mécsesként, amit nem véka alá akarnak rejteni. Ámen.