Cantate
1Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek. 2Nem kiált, nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. 3A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja ki, hűen hirdeti a törvényt. 4Nem alszik ki, és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön; tanítására várnak a szigetek. 5Ezt mondja az ÚRisten, aki az eget teremtette és kiterítette, szilárddá tette a földet, és abból növényeket sarjaszt, leheletet ad a rajta lakó népnek, és lelket a rajta járóknak: 6Én, az ÚR, elhívtalak az igazságért, én fogom a kezedet. Megőrizlek, és benned ajándékozom meg szövetségemmel népemet, világosságommal a nemzeteket. 7Nyisd meg a vakok szemeit, hozd ki a börtönből a foglyokat, a fogházból a sötétben ülőket! Én vagyok az ÚR, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak, sem dicséretemet a bálványoknak. 9A régebbiek már beteljesedtek, most újakat mondok. Még mielőtt kibontakoznak, tudatom veletek. 10Énekeljetek az ÚRnak új éneket, dicséretet a föld határáig, akik tengerre szálltok, és ami a tengert betölti, a szigetek és lakóik! 11Zengjen a puszta és városai, a falvak, amelyekben Kédár lakik! Ujjongjanak a kősziklákon lakók, a hegytetőkön is kiáltozzanak! 12Dicsőítsék az URat, hirdessék dicséretét a szigeteken!
Ézs 42,8-12
Kedves Testvérek!
Cantate, vagyis ének vasárnapja.
Sokszor és sokféleképpen éneklünk. Az ének, valószínűleg egyidős velünk. A saját hangunkkal való játék ez. Segít ha baj van, ha szomorúak vagyunk, és éneklünk ha örömünk van. Éneklünk egyedül és éneklünk közösségben. Éneklünk magunkban. Éneklünk a zuhanyzóban.
Ha mást nem dudorászni, fütyölgetni mindenki szokott.
Miről énekelhet most a kereszténység?
Ézsaiás sorai, Ebed-Jahve énekként zengenek fel: Ebed-Jahve, vagyis az Úr szolgája!
És valahogy, nagyon tömören Ézsaiás soraiban összeérnek a különböző szálak. Érzem ezekben a sorokban a Krisztus várás adventjét, érzem a beteljesedést és érzem a nekünk szóló türelemre intést!
Miképpen lép elénk ma, Cantate vasárnapján, Ézsaiás énekének hőse?
„Nem kiált, nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. 3A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja ki, hűen hirdeti a törvényt. 4Nem alszik ki, és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön;”
Jézust ritkán lehetett hangoskodónak nevezni. Nem lármázott, és bár tanította a sokaságot, a hangját nem olyan értelemben hallatta az utcán, hogy azokkal ezreket akarjon akaratuktól fosztani. Elgondolkodtató, hogy hetekkel ezelőtt ellepték az utcákat a színes, arcokkal, feliratokkal ellátott plakátok. És bár egy szót sem szóltak, üvöltötték az üzenetet, amiért odarakták őket. Üvöltötték gyalogosok, kutya sétáltatók, autót vezetők, csendre és sétára vágyók arcába! És az ember, ha akarta, ha nem, de felfogta mit akarnak.
Jézus senki életébe nem nyomakodik ilyen passzív agresszióval! (És ez nem a politikusok ellen szól most, hanem a helyzet pszihológiájára reflektál)
Jézus nem kényszeríti rá magát senkire, csak szól: Gyere és kövess engem!
És odalép a hatalmat kiszolgáló Lévihez, a vámokat elsinkófáló, - ma úgy fogalmaznánk elsikkasztó – emberhez, de megszólítja az éjt nappallá tevő halászokat, az elfásultakat és bűneiket hordozókat. „Gyertek hozzám mindnyájan...”
Nem lármásan. Nem erőszakkal. Nem akarat elorzóan. Úgy, mint, aki a megrepedt nádszálat is óvatosan veszi a kezébe. Ahogyan a „kezébe veszi” a samáriai asszonyt, vagy a Lázárt siratókat. Nem fújja el a füstölgő mécsest, az hiába kormoz és küzd az életben maradásért, nem mond le róla, ahogy nem mond le a Naini ifjúról és nem mond le az őt siratókról.
De mégis mindezt hatalommal teszi! Olyan hatalommal, amit nem trónok, hadseregek, parlamentek, hálózatok adnak neki. Olyan hatalommal, amivel ő mindezek fölé emelkedhet! A hatalommal, ami abból az országból fakad, ami nem evilágból való!
„Ezt mondja az ÚRisten, aki az eget teremtette és kiterítette, szilárddá tette a földet, és abból növényeket sarjaszt, leheletet ad a rajta lakó népnek, és lelket a rajta járóknak: 6Én, az ÚR, elhívtalak az igazságért, én fogom a kezedet. Megőrizlek, és benned ajándékozom meg szövetségemmel népemet, világosságommal a nemzeteket. 7Nyisd meg a vakok szemeit, hozd ki a börtönből a foglyokat, a fogházból a sötétben ülőket! Én vagyok az ÚR, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak, sem dicséretemet a bálványoknak”
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak, sem dicséretemet a bálványoknak” - Isten vágyik rád és rám! Isten a saját hatalmával jön közénk, hogy bennünket a magunk és bűneink teremtette törpe istenek közül maga mellé rendelhessen! Hatalommal jön, de az a hatalom az irgalmában és a kegyelmében mutatkozik meg! Az igazságban, ami vakok szemét tárja fel, akár az én vakságom szemeit! Foglyokat ereszt szabadon, a bűnök foglyait szabadítja fel!
Cantate vasárnapján a kereszténység éneke és Isten, Ézsaiás soraiban tolmácsolt Ebed-Jahve éneke egy közös művé állhat össze.
A kezdő sorok feléneklésre kerültek! És jön a hívás: kövess engem!
Zengjen új ének, ami dicséri az Istent!
És ennek az éneknek az egyik hangja lehetsz te vagy én. Mert nem az teszi széppé, hogy kiénekli. Az teszi széppé, hogy ki mennyire gondolja komolyan! Ki mennyire érzi át! Ki mennyire ragadja meg a lényegét és fogadja el!
„Énekeljetek az ÚRnak új éneket, dicséretet a föld határáig, akik tengerre szálltok, és ami a tengert betölti, a szigetek és lakóik! 11Zengjen a puszta és városai, a falvak, amelyekben Kédár lakik! Ujjongjanak a kősziklákon lakók, a hegytetőkön is kiáltozzanak! 12Dicsőítsék az URat, hirdessék dicséretét a szigeteken!”
Rendre vissza-vissza kell térnem ahhoz a gondolathoz, hogy nem csak alanyai vagyunk az Isteni munkának, hanem aktív részesei is lehetünk. Szolgálattal. Cantate vasárnapján egy kórusműbe kapunk meghívást! Énekeljetek az Úrnak új éneket!
Zengjen a puszta és a város, a falvak. Zengjenek az utcák, a csendes zugok és a buszmegállók, a vasútállomások és az aluljárók!
Az Isten már mindent előkészített, de most a mi hangunk kell! Az a hang, ami megtapasztalja az Isten szeretetét!
A megrepedt nádszálak és a füstölgő mécsesek hangja! A tied, aki elbuktál és mélyre zuhantál! A tied, aki hibáztál. A tied, aki bűnös vagy, de a Krisztus vérén megváltott! A tied, aki most az igét hallgatod és a tied, aki imádkozol!
A világ nem fogja hallani az éneket, ha mi nem énekeljük tovább! Tovább a baráti beszélgetésekben, a tanúságtételekben, az egymás mellett való kitartásban, a közösségeink megalapításában, fentartásában, új életre való elhívásában!
Ki jön énekelni az Úrnak? Ki jön énekelni velem,velünk, hamisan, tisztán, halkan, hangosan, gyorsan vagy lassan?
Ki jön megénekelni a halkan érkező, de mégis hősként viselkedő Krisztust? Aki nem ezer éves mitológia, nem egy megkopott tradíció, hanem létező valóság. Ki énekli meg a kereszt tövében gyászos hangon felzendülő, az üres sírban már győzelmi indulóként harsogó tanúság tételt?
Az evangélisták meg tették a magukét. Megírták a tanúságokat. Pál megtette a magáét, egy életet áldozott a tanításnak. Az utókor nagyjai megtették a magukét: őrizték az evangélium hírét, megmaradtak a váradalomban, lefordították és kinyomtatták újra és újra a bibliát. De most mi vagyunk az utókor!
Vannak gyermekeink, unokáink, barátaink, testévreink, emberek a közelünkben! Zeng az a bizonyos ének? Vagy úgy vagyunk, mint az Istentiszteleti énekeink? Már nem tudjuk mindet, már nem ismerjük mindet, már nem énekeljük mindet…. „Ez túl lassú”, „ezt csak az X.Y. tudja”, „ezt még Z.Zs. tisztelendő tanította, de mikor volt az már”…
Ha mi nem töltjük meg Krisztusról és Istenről szóló tanúsággal az utcákat, a hétköznapokat, a tereket, a kapcsolatokat, akkor kifogja?
Lehet fogyasztói társadalomban gondolkodni, de a kereszténység öregebb, mint a fogyasztói társadalom! Éppen ezért nem is egyszerűen csak termelőkből és fogyasztókból kell, hogy álljon! Nem egyszerűen ennünk, innunk kell Isten igéjét! Élnünk is kell! Vissza kell dolgozni bele! És vele! Most mi vagyunk itt. Mi vagyunk a most, a jelen, rajtunk áll a jövő!
„ 10Énekeljetek az ÚRnak új éneket, dicséretet a föld határáig, akik tengerre szálltok, és ami a tengert betölti, a szigetek és lakóik! 11Zengjen a puszta és városai, a falvak”
Lépjetek oda a válótársakhoz és hirdessétek nekik a békét. Lépjetek oda az elmarasztaltakhoz és hirdessetek nekik bocsánatot. Nem tudsz megbocsájtani? Kérdezd meg magadtól miért nem! Lépj oda a beteghez és mondd el neki, nincs egyedül! Menj oda ahhoz, akit megsértettél és kérj tőle bocsánatot! Hagyd, hogy Krisztus lakjon a szívedben és dolgozzon általad!
Ezek az énekünk akkordjai! Ezek az énekünk hangjai!
Az éneké, ami az Isten teremtő szavából, a megváltás „elvégeztetettjéből” és a feltámadás „békesség néktekjéből” erednek! Amit nem mi találtunk ki. Hanem értünk adja az Úr!
Ámen.