Erőm és énekem az Úr
1Akkor ezt az éneket énekelte Mózes Izráel fiaival együtt az ÚRnak: Éneket mondok az ÚRnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett. 2Erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom.
2.Móz.15,1-3
Kedves Testvérek!
Erőm és énekem az Úr! Erőm és énekem.
Számomra egy izgalmas kalandot rejtett magában az idei imahét anyagának áttanulmányozása. Mert itt a hideg januárban, a latyakos, saras, esős januárban érkezik egy ökumenikus imaheti téma a Karib térségből.
Gondolom, nem csak én vagyok úgy hogy szívesen megnézném milyen a januárban 20-30 fokos Karib-tenger? Feltételezem, hogy nem csak én nyúlnék el szívesen Barbados, vagy Haiti egy-egy homokos tengerpartján.
De ami igazából a teológiai izgalmat jelentette számomra a készülésben, hogy egy számomra ismert, szeretett és fontosnak tartott ószövetségi történetből indultak el a karib térség keresztény testvérei. De az a szempont, ami alapján ők megközelítették az egyiptomi kivonulás történeté, az az ő történelmi sajátosságaikat hordozza magán.
Adott a Karibi térség, a maga történelmi múltjában, ahol gyarmatosítók és rabszolgák, őslakosok élnek/ éltek egymás mellett, nem mindig békében. Adott ezer és egy konfliktus, ami abból fakad, hogy az új világ békés felfedezése sok helyen puskaporral történt, ami fakad abból, hogy rabszolgák tízezreit hurcolták el Afrikából, hogy az új világban ők műveljék a földeket, 
dolgozzanak, kosztért, semmi többért szolgaként.
Érdekes ez, mert Amerika felfedezése az emberi történelmünk egy hatalmas forduló pontja. De az én szerény meglátásaim szerint, a gyarmatosítás az emberi történelmünk egyik mély pontja, a pont, ahol az emberségünk megtörött, mert nem tisztelte az Istenképű ember a másik méltóságát. És bizony a bibliára sem mindig helyes kontextusban hivatkoztak. Félremagyarázva igazolni akarták száz éveken keresztül a kizsákmányolást, félreértve igazolni szeretnék a kizsákmányolás szülte bosszúvágyat.
És ebben a katyvaszban furcsa helyen áll meg a Biblia.
Egy ilyen roppan mély sebekkel barázdált társadalomban sajátos értelmet kaphat éppen ezért a Kivonulás története, amit szerintem mind jól ismerünk.
Mózes, a zsidó születésű, de az Isteni gondviselésnek hála egyiptomi, sőt uralkodói neveltetést kapott férfi elhívást kap Istentől arra, hogy vezesse ki népét Egyiptomból. A népet azonban nem akarja elengedni a fáraó, sőt mikor enged, utána hadseregével utánuk is indul. A mai textusunk a nép hála éneke, hogy a Vörös-tenger magába zára a mögöttük rohanó egyiptomi katonákat.
Megszabadultak.
Megszabadultak és jön az ének: „Erőm és énekem az Úr”
Erőm, mert belém karolt a szolgaságban, mer kitartott mellettem a mélységben, mert reményt adott a kilátástalanságban, mert megmentette az életem. Énekem, mert mit is tehetne az ember ilyenkor, minthogy dicsőítené az Urat?!
Amikor Izrael a Vörös-tenger partján, nincstelenül, a puszta szélén, de már az egyiptomi láncokat lerázva felkiált: „Erőm és énekem az Úr”, akkor a szabadítás egységében forr össze a nép. Nincsenek különbségek. Csak az Istenből fakadó felszabadulás! Aminek nincsenek emberi határai és korlátai! Mert a Kivonulásnak sem tudott még az egyiptomi fáraó sem ellen állni! Pedig kora legbefolyásosabb és legnagyobb hadseregét irányító személye volt! Az Isten szabadításának nem lehet emberi gátakat szabni. Ha az Isten szabadítani akar, akkor szabadítani fog!
Ezt érti meg Izrael. Én foglalkozik a puszta veszedelmeivel, és nem foglalkozik a rájuk váró nincstelenséggel, nehézségekkel, 40 vándorlásával, mert megragadja a pillanatot, amikor szabaddá lesz. Szabaddá, az Isten akaratából!
Az Isten akaratát nincs, ami megállítsa. Az Isten akarata Izrael szabadulása. Izrael kiszabadul.
De mégis, had kanyarodjak vissza a történetben kicsit előbbre. A 10. csapás előestéjén meg kell ülni a zsidóknak a Páska vacsorát: „De az a vér jel lesz a házakon, amelyekben vagytok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és nem ér majd a pusztító csapás titeket, amikor megverem Egyiptom földjét. „
A zsidóság megkeni a szemöldök fákat a bárány vérével és így nem éri őket a csapás. Mert vérrel megjelölt gyermekei ők Izraelnek!
Had lépjek tovább a ma irányába! Ezer évekkel Mózes után, Jézusban ismét tanúi lehetünk a vérrel való megkenésnek! De ezúttal nem a szemöldök fákat kenik meg a Krisztus vérével! Az úrvacsorába/ eukarisztiában a testé lett igével, a Megváltóval találkozik az ember! Aki Krisztus keresztjébe kapaszkodik, az Krisztus Megváltásának vérével kenetik meg.
Mózes korában ott állt Izrael Vörös tenger partjén és énekelt: „Erőm és énekem az Úr”
Mert látták, hogy Isten akarata előtt nincs ellenállás. Ha az Isten szabadítani akar, akkor hiába hatalom, hiába hadsereg, minden hiába.
Kedves Testvérek!
Mi nem hordozzuk a Karib tenger társadalmi problémáit. És nem állunk a Vörös-tenger partján. De itt állunk a Krisztusi kereszt örököseként 2018-ban! Jézus a kereszten, János evangéliuma szerint csak azt mondja: Elvégeztetett! Mármint Isten üdvterve.
Ha Isten szabadítani akar, szabadítani fog. Tengerbe veti az üldöző sereget. Békét hoz a Karib térségbe és a mi láncainkat is leverheti!
Mert meg vannak a magunk kérdései és félelmei is. Mert látjuk a romokban lévő európai kereszténységet, látjuk a romokba dőlő európát. És meg vannak a mi félelmeink! A félelmeink, amik körül ölelnek és aggodalmakkal töltenek fel! Nem futunk egyiptom harci szekerei elől, és nem vagyunk egykori rabszolgák és háborúzó őslakosok és gyarmatosítók utódai, de ki ne aggódna a gyermeke jövőjéért? Ki ne botlott volna már meg a saját élete viszályaiban? Ki nem hibázott még? Ki nem félt még a következményektől? Az igazság, hogy mindenkinek vannak láncai. És ezek a láncok nem pusztán a hibáinkból, vagy mások rosszindulatából táplálkoznak. Ezeket a láncokat csak a Megváltás oldhatja el!
„Erőm és énekem az Úr” Várom, amikor a 21. század ember énekelve, harsogva és boldogan kiált az ég felé: „Erőm és énekem az Úr.” „
Erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom.”
Amikor most elindulunk egymás felé az úton, felekezeti szakadékainkat magunk mögött hagyva, akkor egyetlen híd lehet közöttünk: Erőnk és énekünk az Úr! Akinek szabadítása mindenkinek szól, aki őt elfogadja urának és mesterének!
Sokan temetik európát és az európai keresztényeket. Vagyunk még páran, katolikusok, evangélikusok, baptisták és reformátusok, akik kiáltani tudunk: Erőnk és énekünk az Úr!?
Az Isten félők előtt, kedves Testvéreim, egyetlen jövő állhat, az a jövő, ami valójában a múltjuk is: a Szabadító hatalmába kapaszkodás!
Ámen.