félig üres.... félig tele?
22Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma:23minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! 24Az ÚR az én osztályrészem – mondom magamban –, ezért benne bízom. 25Jó az ÚR azokhoz, akik benne reménykednek, akik hozzá folyamodnak. 26Jó csendben várni az ÚR szabadítására. 27Jó, ha a férfi már ifjúkorában igát hordoz. 28Üljön hát magányosan, és maradjon néma, amikor ráteszik! 29Hajtsa porba fejét, talán van reménysége! 30Tartsa oda arcát, ha ütik, tűrje el, ha gyalázzák! 31Mert nem vet el örökre az Úr. 32Még ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret. 33Mert nem szíve szerint alázza és szomorítja meg az embereket.
JerSir. 3,22-33
Kedves Testvéreim!
Félig teli, vagy félig üres az a bizonyos pohár?
Honnan nézzük az életet? Optimisták vagyunk, vagy pesszimisták? És milyen felfogásban éljük meg a hitünket?
Leginkább ezekkel a gondolat indító kérdésekkel tudnék neki állni a mai témánknak.
Jeremiás kesereg, sőt a könyvet, amiből ma olvastuk a textusunkat, magát is úgy nevezik: Jeremiás Siralmai.
Jeremiás a Babiloni incidens kapcsán kesereg, siratja népét. Tisztában van a fogságba vitel súlyával, a elnéptelenedő Jeruzsálemi utcák csendjével, a keletről érkező új népek, betelepített népek hozta problémákkal, és azzal is tisztában van, hogy prófétai léte miatt az ő sorsa is megpecsételődött.
Az ilyen keserű élethelyzetekben szokta fel tenni a kérdést az ember, hol van az Isten? Miért tűr és miért nem csinál semmit! Miért hallgat!
És a mi életünk is telis-tele van ezekkel a kérdésekkel, - ezt nem kell letagadni kedves Testvéreim! Mert nem attól lesz valaki jó keresztény, hogy nem kételkedik! És ott vannak a kérdések… Ott, amikor értetlenül állunk sírok mellett. Ott, amikor értetlenül állunk tönkre ment párkapcsolatok és házasságok mellett. Ott vannak a kérdések, amikor bántanak, amikor kínlódom, amikor az életem olyannyira sivárrá lesz, mint egykoron Jeruzsálem utcái.
Most akkor félig üres, vagy félig teli az a bizonyos pohár? És nem bagatelizálni szeretném az élethelyzeteinket, amelyeket véresen komolyan élünk meg! De vajon érezzük-e, hogy siránkozás és siránkozás között is van különbség? Példaértékű lehet Jeremiás siralma, ami még bánatában is kitartó, Istenre tekintő és pozitív! Nem remény vesztett!
„Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma:23minden reggel megújul.”
Jeremiás a romba dőlt Izraelt szemléli. És mégis azzal a felkiáltással kesereg, hogy „ Szeret az ÚR, azért nincs még végünk….”
Kora egyik legnagyobb elméje lehetett a próféta. Ha valaki a kis apró mozdulatokra is odafigyelve olvassa Jeremiás Könyvét, - és ismeri mellette egy picit a kort, amiben élt – akkor rájöhet, hogy a prófétasága mellett az aktuálpolitika eseményeit is jól átlátta. Tudta, hogy Izraelnek milyen lehetőségei vannak két ókori super hatalom Egyiptom és Babilónia között. Tudta, hogy mit ér a pár tíz ezer fős kis sereg szemben a keleti óriással, a déli sivatagokkal szemben! Tudta, hogy embernek itt nincs esélye a sikerre ezekkel a hatalmakkal szemben! És tudta, hogy a fogság, az elhurcoltatás az valahol mélyen az Isten szeretetének a jele! Mert nem kiírt, és nem földbe döngöl, hanem ígéretet tesz, hogy még lesz visszatérés az ígéret földjére, a rabság leteltével haza vezeti népét! Hát ezért a felkiáltás: „Szeret az ÚR, azért nincs még végünk….”
Kedves Testvéreim!
Olyan sok minden vethet árnyékot az életünkre. Látjuk az árnyak közt a megújulás lehetőségét? Mert nem hiszem, hogy ok nélkül zuhanunk a mélybe! Amikor elesünk, akkor kesereghetünk azon, hogy megütöttük magunkat, vagy nézhetjük onnan is a helyzetet, hogy fel lehet állnunk! Minden nehézség, minden probléma és csapás mögött ott van az Isten elrejtőzködő szeretete is!
Gondoljunk csak József történetére! Ha nem vetik kútba, ha nem adják el rabszolgának, ha nem kerül börtönbe, akkor vajon alkalmas lesz-e arra, hogy kormányzó legyen, hogy megmentse a családját az éhaláltól! De ami a legfontosabb – szerintem – egy elkényesztetett gyermekből alkalmassá vált volna-e a megbocsájtásra?
Jeremiás végig nézi az elhurcolást, ahogy a családtagjait, barátait katonák terelik keletre. Ahogy üressé lesznek azok a házak, aminek az udvarán gyerekként játszott a barátaival. Ahol felnőtt, ahol prófétává lett. Nézi, ahogy minden, amit addig otthonának hívott, az üressé lesz, árnyéka önmagának és mégis azzal a kiáltással kiált fel, mikor kesereg, hogy „Szeret az Isten….”
Az Ószövetség egyik legmeghatóbb sora. Jeremiás a kínlódásaiban is az Isten szeretetéhez menekül! Mert menekülhet! És ez az, amit szerintem annyiszor olyan nehezen értünk meg: a csapások nem ellenünk vannak, és nem az Isten haragját vagy tétlenségét jelzik! Hanem azt, hogy oda kell fordulnunk az Isten könyörületéhez! Mert az Isten haragja nem ellenünk, hanem értünk van. Az Isten látszólagos tétlensége nem ellenünk, hanem értünk van. Minden kút mélyét fel tudja használni. Minden fogságot szabadsággá tud alakítani. A bűneink fogságát is a megváltásban!
Félig teli vagy félig üres a pohár?
Az ember számára, aki a hitébe kapaszkodik a pohár mindig félig teli lesz! Félig teli lesz, mert számára a mélységekben az Isten lapul meg, a sors csapásokban a lehetőséget látja a tovább lépésre, vagy a felállásra! Jusson csak eszünkbe 328. számú énekünk utolsó versszaka: „Ne félj tehát kicsiny csapat, ha rád felleg borul, belőle majd áldás esője hull”
„Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma:23minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!”
Az Isten hűsége nem mozdul el a bajban, sőt leginkább a bajban van benne. „De az Úr Józseffel volt” - írja Mózes könyve, mikor legkisebb öccsüket a testvérek a kút mélyébe lökik. „De az Úr Józseffel volt.” - írja Mózes első könyve, mikor Józsefet Potifár börtönbe veti. De az Úr a Babilonba masírozó zsidókkal volt. Mond, kimondatlan Jeremiás, ahogy elsiratja népét reménykedve. És ez az a remény, amitől nekünk sem szabad elszakadnunk!
Lehetünk tanítványok, akik a kereszttől távol bujdosunk. Akik nem akarunk meglátni a megváltást Krisztus fájdalmában. Vagy lehetünk a Tibériás tengernél halat sütögető Péter, akinek elhangzik a kérdés: „Szeretsz-e engem?
Mint mondottam volt korábban: nem hiszem, hogy kételyek nélkül kell megélnünk a hitünket! Azt sem hiszem, hogy keseregnünk is tilos. Azt hiszem, hogy a mondat, mely eredetileg Péternek szól, mindőnknek szól: Te Péter vagy és én ezen a kősziklán akarom felépíteni az egyházamat.
A héten, amikor erről beszéltem a hittanon az egyik kis hittanos megjegyezte, hogy elég rozoga építmény az egyház, ha kételkedőkre, hittagadókra és úgy általában véve emberekre épül! És azt hiszem ő rátapintott a lényegre.
Félig üres vagy félig teli az a pohár testvérek?
„Szeret az Úr, azért nincs még végünk….” Nem magamat kell erőssé tennem. Nem magamat kell rendíthetetlenné vagy legyőzhetetlenné tennem. A feladat csak annyi, hogy higgyek az vihar felhőkből hulló áldásban! Az áldásban, ami ott van titkon minden probléma és teher mögött! Az áldásban, ami a keresztfában is jelen van! Az áldásban, ami benne van Krisztus halálában! Az áldásban, ami a Krisztus halála miatt az én halandóságomnak is véget vet majd!
Félig üres, vagy félig teli az a pohár?
Krisztusban csak teli poharakat látó emberek vannak. Akik a szomorúságban is remélnek. Akiknél a remény nem azért halt meg utoljára – ha szabad kicsit viccelődni - , mert ő a gyilkos, hanem mert mind a Reményünk gyermekei vagyunk a megváltásban! Ámen.