Hangya és tücsök
1Majd szólt Jézus a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2Ezért előhívatta őt, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot a sáfárságodról, mert nem lehetsz többé sáfár.3Erre a sáfár így gondolkozott magában: Mit tegyek, ha uram elveszi tőlem a sáfárságot? Kapálni nem bírok, koldulni szégyellek.4Tudom már, mit tegyek, hogy amikor elmozdítanak a sáfárságból, legyen, aki befogadjon a házába. 5Egyenként magához hívatta urának minden adósát, és megkérdezte az elsőtől: Mennyivel tartozol az én uramnak? 6Az így felelt: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd az írásodat, ülj le gyorsan, és írj ötvenet! 7Azután a másiktól is megkérdezte: Te mennyivel tartozol? Az így válaszolt: Száz kórus búzával. Erre így szólt hozzá: Vedd az írásodat, és írj nyolcvanat! 8Az ura pedig megdicsérte a hamis sáfárt, hogy okosan cselekedett, mert e világ fiai a maguk nemében okosabbak, mint a világosság fiai. 9Én is mondom nektek: szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonnal, hogy amikor elfogy, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. 10Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az. 11Ha tehát a hamis mammonon nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazit? 12És ha a másén nem voltatok hűek, ki adja oda nektek azt, ami a tietek? LK:16,1-12
Kedves Testvérek!
Mind ismerjük La Fontain kedves meséjét a Tücsökről és a Hangyáról. És a mese mondani valóját is jól ismerjük: a Tücsök elherdálja azt, amit meg keres, a Hangya félrerak és spórol. Eldönthetjük, hogy a valóságban kik akarunk lenni: Hangyák vagy Tücskök.
Nem rég köszönt szembe velem a következő idézet, a Lelkipásztor lelkészi folyóirat hasábjairól:
„A jövő nem más, mint rendezésre váló jelen.”
Hogyan indulunk neki a jövőnek? Milyen startot veszünk a jelenben hozzá?
Nem hiszem, hogy a jövő kiszámítható, de azt sem hiszem, hogy a jövő kiszámíthatatlan! Nagyon fontos, - éppen ezért-, hogyan tekintünk a magunk jelen életére, és hogyan nézünk a jövőbe. Fontos ez, amikor az életünket tervezzük. Amikor tovább tanulásról vagy munkaválasztásról beszélünk, családalapításról, egy munkahely váltásról, költözésről stb.
Fontos átgondolni, hogy hol állok most, és hova jutok, ha elindulok valamerre!
Tudok-e spórolni? Kell-e spórolni? És nem csak a pénzre és az anyagi javakra gondolok. Mert szerintem az határozza meg a legkevésbé az ember életét. Annak csak túl nagy jelentőséget tulajdonítunk. Én MAGUNKRA gondolok elsősorban! A saját energiáinkra és azokra a kapcsolatokra, amikben benne vagyunk. Hogyan bánunk ezekkel az erőforrásokkal?
Beosztjuk azt, amink van? Vagy van, amit elherdálunk.
Mai példázatunk érdeke Jézusi példázat, mert a főhőse csal. És mégis Jézus őt emeli ki példának, mert okosan jár el. Jézus a sáfár példáján keresztül nem csalásra, hanem okos, megfontolt, átgondolt cselekedetekre buzdít. Mert a jelenünk és a jövőnk nem csak a magunk életében, de az Isten előtt megélt élet szempontjából is nagyon fontos!
Mi lenne, ha kicsit elrugaszkodva a példázattól nekünk szögezné Isten a kérdést – had tolmácsoljam én - : Adj számot sáfárságodról!
Mert mind sáfárok vagyunk, sáfárkodnunk kell mindazzal, amit az Istentől kaptunk. Hogy sáfárkodtunk mindezzel? A tehetségünkkel, a lehetőségeinkkel, az időnkkel?
Adj számot sáfárságodról, mert nem lehetsz többé sáfár…. Mit reagálnánk erre a mondatra?
A példázatban Isten felszólítása nem azonnali. A sáfárnak van ideje még valami cselekedni. Mi mit tennénk?
A példázatbeli sáfár, csal de az okosan teszi. Minden rábízott dolgot átgondol újra és kihozza belőle a legjobbat. Én mit tudok a saját időmből kihozni? A saját képességeimből még kihozni?
Hűnek lenni az Istenhez szerintem egy nagyon is személyes dolog. Mert abban a hűségben a teljes énemmel kell megállnom. És számadással tartozom, magamról és a rám bízott javakról. Mikor mosolyogtattam meg valakit utoljára? Pedig nem kesergésre hívott minket az Isten, szóltam-e elégszer az örömhírt az életemben, odaálltam azok mellé akiknek vigaszra volt szükségük? Osztoztam-e mások örömében? Támogattam-e másokat a céljaikban?
És saját magammal törődtem-e minőségileg eleget! Minőségileg, ami nem énpátyolgatás és gőgös egoizmus, hanem tényleges önmegismerés. Merthogy az Isten mindegyikünkben csodákat rejtett el. És ezeket a csodákat nekünk kell felfedezni magunkban. De nem csak magunkért! Mert az életünk lényege nem önmagunkban keresendő!
Mit válaszolnék, ha számon kérnek?
Kedves Testvéreim!
Szerintem mi embere néha hajlamosak vagyunk „leülni.” Amikor nincs nagy pörgés, amikor kicsit lazábbak a hétköznapok, amikor nem kell beleszakadni a feladatokba, akkor képesek vagyunk alább hagyni a lelkesedéssel. És egy bizonyos pontig szerintem jól is van ez! Mert kel a pihenés. De a bizonyos pont után nem a további pihenések, hanem a lustaság vár ránk! És sokféleképpen lehet lusta az ember!
Érzelmileg is lehetek lusta és a hitemben is lehetek lusta. És könnyen lehet tücsökmód választani az érzelmi kényelmet is, pedig lehet, hogy ezzel is takarékoskodni kellene, vagy takarékoskodni IS kellene?
Sáfárkodásra hívattunk és a sáfárkodásunk erre a földi életre szól. Néha olyan messzinek tűnik az örök élet, az Isten kegyelmének a kiteljesedése, mert nem tudjuk elképzelni ezt ebben a földi valóságban! Pedig az Istennel való közös élet a földi valóságban kezdődik! Itt. Abban az életben, amit itt kapok! És nem is olyan távoli az a jövő, ami ezután jön!
„A jövő nem más, mint rendezésre váló jelen.” Nem tudom, hogy pontosan kitől származik a mondat, de úgy érzem nagyon igaza van. Mert az Istennel való jövőnk alapja is az Istennel való jelenünkben van. Hogyan állok meg én most az Istenhez képest? Mennyire vagyok vele harmóniában? Mennyire lustultam esetleg el vele kapcsolatban?
És az Istennel való jelen egy nagyon fontos aspektusa az emberekkel való közösségem. Mert az Isten a közösségemben akar megszólítani, és megsegíteni. És magával is egy közösségre akar emelni. Hogyan állok meg mindebben?
Még van időm sáfárkodni… mennyire leszek okos, hogy felkészüljek a számadásra.
„Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.”
Ámen.