Minden (újra)kezdet nehéz...
1Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, amint egy trónon ült. Magasztos volt és felséges; palástja betöltötte a templomot.2Szeráfok álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel az arcát takarta el, kettővel a lábát takarta el, kettővel pedig repült. 3Ezt harsogták egymásnak felváltva: Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet!
4A hangos kiáltástól megremegtek a küszöbök eresztékei, és a templom megtelt füsttel. 5Ekkor megszólaltam: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek URát látták szemeim! 6Ekkor odarepült hozzám egy szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról. 7Számhoz érintette, és ezt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva. 8Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: Kit küldjek el, ki lesz a követünk? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj! 9Ő így felelt: Menj, és mondd meg ennek a népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! 10Tedd kövérré e nép szívét, tedd süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy szemével ne lásson, fülével ne halljon, szívével ne értsen, és megtérve meg ne gyógyuljon. 11Megkérdeztem: Meddig tart ez, Uram? Ő így felelt: Míg el nem pusztulnak és lakatlanok nem lesznek a városok, a házak elhagyatottá nem lesznek, a föld pedig pusztává nem válik.12Eltávolítja az ÚR az embert, és nagyon elhagyott lesz az ország. 13Ha megmarad belőle egy tized, azt is újból pusztulás éri, ahogy a csernek vagy a tölgynek a kivágás után lelegelik az új hajtásait. De egy ilyen hajtás végül szent maggá válik! Ézs.6,1-13
Kedves Testvérek!
Láttunk már vasat izzani? Kohászatban, vagy fémtömböt felhevítve, mielőtt a kovács üllőre fektetné azt?
Nagyon érdekes látni, ahogy a több, mint ezer fokra felhevített anyag ( a vas olvadási pontja 1538 Celsius fok) a szennyeződéseket úgy dobja ki magából, hogy azok az olvadt anyag felszínére jönnek. Ezeket aztán le lehet szűrni róla, vagy bizonyos eljárásokban, amikor a fém nem teljesen folyékony, úgy kalapálják le róla.
Kedves Testvérek!
Isten kezében ilyen felhevített fém tömbök vagyunk. S bár nagyon drasztikus a mi ige szakasz, egy fél mondat ott van a végén. Egy fél mondat, ami mindennek a lényege! „ De egy ilyen hajtás végül szent maggá válik!”
Ézsaiás sorai saját maga prófétai elhívásáról szólnak. És ő egy olyan időben volt próféta, amikor Izrael messze került Istenétől. Ézsaiás sorai az ítélet súlyát hozzánk elénk. Isten, mint kemény bíra jelenik meg előttünk. De milyen érdekes, hogy az ítélő Istenben mindig ott van a kegyelmező Isten is!
Ézsaiás, mint bűnös ember érkezik meg a Szent elé. És hogyan reagál a Szentre az ember? Mélységesen emberien. Mert a Szent előtt már nincs helye álcának, önámításnak, túlzott önbizalomnak, gőgös kiállásnak, ott nem tudom meg játszani magam! A Szent elé érés legmegrázóbb része, hogy magam hoz is őszintének kell lennem! Gondoljunk csak Ádámra és Évára, mit tesznek, mikor jön az Isten? Miután bűnbe esnek elbújnak, mert érzik a vétküket. Gondoljunk csak arra, hogy hogyan borul Mózes az égő csipke bokor elé. És ugyan így borul most le Ézsaiás. Mert tudja, hogy ő semmi az Isten Szentségéhez képest! Mert tudja, hogy ő nem állhat meg az Isten előtt a maga lábán, a maga erejéből. Az Isten lesöpörhetné, ha akarná!
És ebből a leborulásból valami csodálatos dolog születik.
Ézsaiás sorai végig dörögnek az ítéletet mondó, bíró Isten szavaitól. De minden ítélet mögött ott lapul a kegyelme az Istennek. Ézsaiás térde esik a Szent előtt. És ebben a térde esésben ott van minden, ami fontos! Megalázkodik, meghunyászkodik, elengedi az egóját, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem hazudik önmagának, nem tereli másra a felelősséget. Tisztán és csupaszon áll meg az Isten előtt, az ítéletet az Isten kezében hagyva. Ézsaiás nem akarja befolyásolni, meggyőzni az Istent, mert tudja, hogy nem lehet. Amikor az ember találkozik a Szenttel, akkor tudja, hogy nem lehet majd vele alkudozni! Nem fog működni, a „csak ezt, meg azt tedd meg értem uram és én jó szolgád leszek” taktika!
De ebből a leborulásból az Isten újat tud kezdeni. A Szeráf parazsat érint Ézsaiás szájához. És a parázs megtisztít. Mert a tűz megtisztít. Ez a tisztulás nem biztos, hogy fájdalom mentes. Ahogy a vas megtisztítása sem egyszerű. Felszínre kell hozni a hibákat, a bűnöket, de az Isten ezután új célt ad.
Kit küldjek? - kérdi Ézsaiástól. És sok minden lehetne a válasz: „Küldj mást.” „Engem ne küldj” Stb. De az Istentől érkező megtisztulásnak, vagy inkább megtisztításnak következménye van! Mert az Isten a vele találkozókkal mindig újat akar kezdeni! Ézsaiást megtisztítja és a prófétai szolgálatba állítja. De már nem a bűneit cipelő, azokat talán sokszor maga előtt is tagadó Ézsaiás indul a szolgálatba, hanem az, aki lerogyott az Isten elé, és akit az Isten felemelt!
És ez az Isteni felemeltetés már előre vetíti az utolsó mondat üzenetét is. Mert bár dörög az Isten, a nép elhagyta, Ézsaiást dorgálni küldi ki, de a dorgálásban ott lesz a kegyelem: „De egy ilyen hajtás végül szent maggá válik!”
„...csernek vagy a tölgynek a kivágás után lelegelik az új hajtásait. De egy ilyen hajtás végül szent maggá válik!”
Amikor a kivágott fa újra sarjadna, utolsó energiáit öli az új hajtásokba. Ha lemetszi vagy lelegelik ilyenkor, akkor talán még kihajt egyszer, talán kétszer, de végül kipusztul. De ha megmarad, akkor új életre kap!
Minden emberi kép hibás, amikor az Isten munkájáról beszélünk, mégis valami ilyesmiről van most szó! Az Isten közösségébe lépve az embernek el kell engednie magából mindent, ami bűnössé teszi, hagynia kell, hogy az Isten kiégesse, ki metssze belőle azt, amit ő ki akar. És akkor új feladatot kap! Az Isten ítélete talán keménynek tűnik, de igazából mindig benne van a kegyelem! A kegyelem itt is meg van, amikor Ézsaiás kiküldi, hogy koppintson a nép orrára. És mégis már a kegyelmet hirdeti meg: az újra kezdés kegyelmét. Mert a leírtott, bűnök alól kimosdatott néppel valami újat fog majd kezdeni! Szent magként.
És az Isten kegyelmének ez a szeretete végig gyűrűzik a Biblián! Mert gondoljunk csak bele: elkergeti a paradicsomból az embert a bűn eset után, de már egyből megváltót ígér. Jó az embernek elmenekülnie? Nem, de szükséges. És a menekülése már ígéretet rejt magában. Ott van Noé és az özönvíz. Szintén az új kezdet reményével! És most itt van Ézsaiás, a száját érintett parázs, és a hajtás, amiről Isten beszél!
Kedves Testvérek!
A Pünkösdi csoda örököseként, a megváltottság gyermekeiként, mi lehetünk ez a hajtás! Beengedjük az Istent az életünkbe? Tesszük azt, amire kér, megyünk, ahova küld? Hagyjuk, hogy a Szentlélek lángjával tisztítson és küldjön minket?
„Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: Kit küldjek el, ki lesz a követünk?”
Annyi felé kell menni Isten szavával! Családokhoz, barátokhoz, szegényekhez, gazdagokhoz, betegekhez, betegségeikről nem tudókhoz, csendesekhez, hangosokhoz, városba és falura, stb. Tudjuk-e mondani az Istennek, hogy minket küldjön?
Mert az új, amit el akar kezdeni, az ránk is vonatkozik. Mindenkor vonatkozik!
Ámen.