Ne csak nézz! Láss!
31Még abban az órában néhány farizeus ment oda hozzá, és így szóltak: Menj, távozz el innen, mert Heródes meg akar ölni. 32Ő ezt mondta nekik: Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ma és holnap ördögöket űzök ki, és gyógyítok, de harmadnap bevégzem küldetésemet. 33Viszont ma, holnap és a következő napon úton kell lennem, mert nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül.34Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint a kotlós a csibéit szárnyai alá, de nem akartátok! 35Íme, elhagyottá lesz a ti házatok. De mondom nektek, nem láttok addig engem, míg el nem jön az az idő, amikor ezt mondjátok: Áldott, aki az ÚR nevében jön!
Lk.13,31-35
Kedves Testvéreim!
Nézem én csak nem látom….
Avagy hogyan is van az emberiség azzal a bizonyos fával, és azzal a bizonyos erdővel?.jpg)
Sokat gondolkodtam, mert lapozgatva a Bibliát érdekes a kontextusa a textusunknak. Jézust elküldik a farizeusok, mintha csak féltenék? Vagy éppen fenyegetik? Mindenesetre Jézus merészen, provokatívan válaszol: „Menjetek, és mondjátok meg annak a rókának….”
Jézus nyíltan konfrontálódik Heródessel. És nagyon beszédes a megnevezés: róka. A róka nem csak a ravaszság jelképe. A haszonállatokat tartók számára sokszor inkább csak nyűg, ami ellen még védekezni is nehéz. Halk, gyors, fürge, és meg van a magához való esze.
Heródes Antipász, aki egyébként nem is volt zsidó, edomita létére azért uralkodhatott negyedes fejedelemként Izraelben, mert ő és az apja is (I. Heródes) kiszolgálta a Római hatalmat. De azt is tudjuk róla, hogy ő végeztette ki Keresztelő Jánost. Halk, gyors, fürge, meg van a magához való esze, ha politikáról van szó.
Ez a Jézusi felszólalás, és hangnem már önmagában megérne egy misét.
De sokkal érdekesebb az utána következő mondani való. Jézus nem bírálja Heródest azon felül, hogy le rókázza. Tesz egy kijelentést: „ ma és holnap ördögöket űzök ki, és gyógyítok, de harmadnap bevégzem küldetésemet.” És ezután pedig Jeruzsálem felé fordul.
Íme ma és holnap ördögöket űzök ki, de harmadnap bevégzem küldetésem.
A farizeusok többsége valószínűleg csak bámult a mondani való hallatán. Miről beszél ez? - kérdezhették magukban. De Jézus már előre utal. Kimondja a lényeget: Heródes egy róka, de nem is fogok ellenállni a hatalomnak. Én azért jöttem, hogy elvégezzem a küldetésem. Nem egyszerűen Heródes fog megöletni. Magam adom értetek.
És aztán a passió történet politikai pingpong meccsét ismerjük, amikor a főpapok, Pilátus és Heródes egymás között adogatják a labdaként Jézust. ÉS igazából teljesen mindegy, hogy ki mondja ki végül a végső ítéletet, mert a lényeg, hogy Jézus ott van és magát adja. A feje fölött elhangzott ítélet kvázi csak díszlet, amiben az ember, a kísértő, a bűn elhiszi, hogy irányít, pedig a halálra Isten maga akar alászállni: értünk.
És akkor had tegyem fel újra a kérdést: hogyan is vagyunk mi a fákkal meg az erdőkkel? Nézünk vagy látunk?
Jézus mondataiban olyan szépen lehet olvasni a sorok között. Az én meglátásaim szerint egy gyönyörű Isteni üzenet rejlik bennük. Némileg dorgál. Némileg a fejünkre koppint. De ugyan akkor biztat és reményt is üzen!
„Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint a kotlós a csibéit szárnyai alá, de nem akartátok! 35Íme, elhagyottá lesz a ti házatok. De mondom nektek, nem láttok addig engem, míg el nem jön az az idő, amikor ezt mondjátok: Áldott, aki az ÚR nevében jön! „
Micsoda összefoglalása ez az Isteni üdvtervnek?!
„Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat….” Nem csak Keresztelő halála lapul ebben a mondatban. Hanem minden emberi makacsság és büszkeség, ami ellene ment az Isten segítő jobbjának. Ami bezárta az ember szívét az Isteni jó indulat, a kegyelem, de legfőképpen a megtérésre hívó ige előtt!
Úgy gondolom a próféta megölése, igazából az aktuális helyzetben a prófétai szó elnémítását is jelenti. Ha nem él a próféta nem mondja Isten igéjét. És akkor tulajdonképpen nem egyszerűen gyilkosságról, hanem az Istentől radikálisan elfordulók öngyilkosságáról is kell beszélni! Mert az ige örök életre vezető távlatai nélkül porrá lesz, ami porból vétetett és nem jön utána semmi. Por marad a por, ha nincs az Isten Lelke, ami ismét az életet lehelje belé!
Úgy vélem kedves Testvéreim, hogy Jézus ezen mondata minden Istenre mondott nemet magában rejt. És magában rejti azt – a valahol egyébként keserű, valahol pedig nagyon is örömteli hírt, - hogy az Isten mindig tovább próbálkozik. „... hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint kotlós a csibéit a szárnyai alá...” Az Isten üdvterve, mivel az ember üdvösségét akarja, újra és újra újutakat keres az ember felé.
A farizeusok valószínűleg nem értették Jézus szavait. Jeruzsálemnek címzett szavait is aligha fogták teljes mélységében fel.
De mi van velünk, akik Húsvét után élünk?
„De mondom nektek, nem láttok addig engem, míg el nem jön az az idő, amikor ezt mondjátok: Áldott, aki az ÚR nevében jön!” Ahogy a korábbi mondatoknál is lehet a sorok között olvasni, úgy meglátásaim szerint itt is. Mert a keresztre készülő Jézus itt szól a Feltámadásáról. És a kereszt és feltámadás után Mennybe készülő Jézus szól a visszatéréséről. De mi van ha szól még valamiről?
Jeruzsálem vak marad. A korabeli zsidóság jó része vak marad. És nem értik a dolgokat. A tanítványok is csak Húsvét után, a csodát látva és a Szentlelket Pünkösdkor megkapva rakják össze a képet. És itt szeretnék kitérni arra, ami szerintem a lényeg: „amikor ezt mondjátok: Áldott, aki az Úr nevében jön!”
Különös a mi, emberi életünk, a benne munkálkodó hit is az. Mert nem mindig azt látjuk, amit kell. Akár csak a szemvizsgálatnál, amikor egy egyszínű foltban egy hasonló, de azért eltérő árnyalattal ott van egy szám vagy egy betű, esetleg egy alak. Sokak problémája, hogy nem látja meg a pirosaapon halványabban, vagy sötétebben vöröslő számot. Hát mi is így vagyunk. Jézus kortársai is így voltak.
Ott áll a farizeusok, a zsidók, a tanítványok között a megváltó. De ők nem látják. Csak a Heródest rókázó, az embereket gyógyító és csodákat tevő, de a közérzületet rendszeresen borzoló mester látják. Mikor válik számukra az alázatos, szerény, de a megszokottal szembemenő mesterből Krisztus?
Akkor, amikor azt tudják mondani: „Áldott, aki az Úr nevében jön.”
És majd kiabálják is páran vagy pár százan a bevonulásnál. De minden a kereszt fényében válik majd világossá. Mit akarok ezzel mondani?
Jézus megváltása, a Krisztus akkor látható az ember életében, ha Tamás módjára tudunk térdet hajtani és felsóhajtani: Én uram, én Istenem. Vagy felkiáltani, nem a tömeg eksztázisában, hanem szintén a hitbe kapaszkodva: Áldott, aki az Úr nevében jön. Az egyszínű foltból akkor esz kivehető a kereszt alakja, az üzenete, ha már nem csak nézem, hanem látom a megváltást!
Kedves Testvéreim!
Jézusnak ebben a pár mondatában bent van minden! Ószövetség és Újszövetség lényege. Keresztre megy, hogy mindennek értelme legyen. Hogy a a szárny alá gyűjteni kívánt csibék megleljék végre a helyüket. Hogy a keresztfényében egyértelmű legyen minden!
Kedves Testvéreim!
Szerintem a mai vasárnap, a leborulásra hív minket. Az őszinte hit és önvizsgálatra, amikor látnom kell, hogy hol állok Jézushoz viszonyítva, illetve Jézus hol van az életemben? Kiáltom a tömeggel, hogy Hozsanna?! Kiáltom,mert mindenki így kiált. Kiáltom, mert Tamás módjára tudok leborulni?
A zsidóság nézi a csodákat, és nem látja a Megváltót. A fák kitakarják magát az erdőt! De mi nem a csodákon keresztül, mi a Megváltás keresztje után nézzük Jézust!
Annyi minden történik az életünkben. Annyi keserűség, nehézség, probléma gyülemlik fel. És mennyi, de mennyi örömöt megélünk? Én nem tudom, hogyan lehet mindezek után tagadni az Istent. Illetve mégis csak tudom: látom a fát, de nem látom mögötte az erdőt. Amikor történik valami az életemben, keresem a magyarázatát, vagy csípőből előhúzok egyet a tarsolyomból. De minek? Annyira nehéz lenne meglátni az eseményekben Istent?
Pedig ott lehet a döntéseim mögött. Ott lehet a megszülető/megszületendő gyermekeink első felsírásában. Ott lehet az anyai ölelésekben. Ott lehet a meghallgatás és megértésre találás csodáiban. Ott van ezer és egy hétköznapi kegyelemmel, de valami mégis kitakarja.
Nézem én, csak nem látom….
„De mondom nektek, nem láttok addig engem, míg el nem jön az az idő, amikor ezt mondjátok: Áldott, aki az ÚR nevében jön!” Mind amellett, hogy Jézus konkrét üdvtervi eseményekről, - mint feltámadása és második eljövetele, - beszél, szerintem megtérésre is hív. Elfogadásra. Tamáskodásra a szónak abban az értelmében, hogy a rengeteg csodát, amit már láttunk, amit már Tamás is látott, azt engedjük el és nézzünk mögéjük. Lássuk meg a kereszten vérző és fájdamak között megfeszülő férfiban a Megváltásunk. Jézus, - a textusnak a saját magam imádságos interpretációjában-, úgy vélem megtérésre hív. Ne csak nézz, hanem láss is!
Krisztust!
Ámen.