Reménység vasárnapja
Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.
Hallgassa meg a keresztény gyülekezet Reménység vasárnapjának igehirdetési alapigéjét, amint azt megírva találjuk Máté evangéliumában, a 25, 31-48
31„Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára. 32Összegyűjtenek eléje minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. 33A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.” 34„Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot. 35Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, 36mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. 37Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? 38Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? 39Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? 40A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” 41„Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre. 42Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, 43jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg. 44Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked? 45Akkor így felel nekik: Bizony, mondom néktek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg. 46És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre.”
Kedves Testvéreim!
A keresztény hit szerves része a bizodalom, hogy lesznek végső idők, lesz eszkathon. És megváltó Krisztusunk, eljön ítélni élőket és holtakat.
Sokak számára a végidők csupán egy távoli jövő. Sokan nem hiszik, hogy még az ő életükben bekövetkezik, talán azt sem, hogy egyáltalán elérkezik. Nehéz is elképzelni, mert 2000 éve várjuk vissza Jézust, és 2000 éve nem érkezik meg. És mind eközben, az emberi fantázia, amit azért izgat a végidők léte, a fantasztikum játékszerévé idomította az apokalipszist. Sőt, kedves Testvéreim, a modern szórakoztató ipar, illetve még kicsit előtte a modern szórakoztató irodalom feltalálta a posztapokalipszis fogalmát. A világ vége után játszódó eseményeket.
Izgatja a fantáziánk, hogy mi az, ami Isten tervéből még hátra van. Az hogyan fog megjelenni a világban. És miképpen éljük meg ez, mi emberek. De mégsem tudjuk elhinni, hogy a végidők, az ezskathon már elkezdődött. Krisztus keresztjében és feltámadásában megnyíltak a végidők. És mi, kedves Testvéreim a már igen és a még nem állapotában élünk! Vagyis egy olyan létben, ahol már érezhető az Isten kegyelme, hiszen ha másban nem a megváltás eseményében láthatóvá válik a hívők számára, hogy az Isten az ember javát akarja. Ugyan akkor a mennyei örök élet, és a mindenek helyre állítása még nem forrott ki teljesen. (Számunkra!)
Hogyan kell akkor nekünk ezekhez hozzáállnunk? Milyen irányt kell követnünk? És hogyan kell mind ezt értenünk.
Imbolygós, nehéz kérdés ez, Kedves Testvéreim. És itt kell leginkább a hitünket iránytűnek használnunk.
Máté evangéliumában a végítélet úgy van lefestve, mint amikor a nyáját szétválogatja a pásztor. Juhok jobbra, kecskék balra. Jók jobbra, rosszak balra.
De kik lesznek a jók? És kik lesznek a gonoszak?
És egyáltalán, ha azt kell mondanunk, hogy mi a „már igen és a még nem” állapotában élünk, akkor lehet-e azt mondani, hogy „lesznek”? Mikor ezek szerint már részben vannak. Ki vagyok/leszek én? Juh vagy kecske? Jó vagy gonosz?
Jézus azt ítéletről való igehirdetése látszólag egyszerű utat mutat a kérdés eldöntésére. Arra, hogyan legyek bárány. Akik irgalmasok a másik emberrel, azok juhok, tehát örök életre választatnak ki, akik nem teszik meg az irgalmas cselekedeteket, azok kecskék és pokolra vetetnek. De szabad ennyire leegyszerűsítve érteni Jézus szavait?
Ha ez igaz lenne kedves Testvéreim, akkor mindenki, aki tartja magát a humanitárius elvekhez az üdvözül. Tehát mindenki, aki nem robbant bombát az utcán, ejt túszokat és kezd el lövöldözni, hanem inkább részvétét nyilvánítja és segíteni próbál jó eséllyel pályázik arra, hogy bárány legyen Isten örök életre kiválasztott nyájában. De az Isten kegyelme nem ilyen emberien működik!
Ő nem pusztán az emberi „jó” fogalma alapján fog rendet tenni, hanem Isteni kegyelméből fakadóan állít mindent folyamatosan helyre. A teremtés jó és üdvöd rendjébe, Isten és ember összhangjába állít vissza mindent.
És ebben a folyamatban, mi emberek nem pusztán statiszták vagyunk, akiken mind ez megvalósul. Felelősségünk van, kötelességünk van még pedig nagy!
Nem pusztán humanitáriusnak kell lenni, az igében ott van egy kulcs, ami fölött nagyon könnyű elsiklani!
„Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.”
És a hangsúly a „Velem” szón van. A görög „emoi” szón, Amit úgy is fordíthatunk nekem tettétek. Mintha csak Jézus kinyújtott kezei volnánk, akik neki tesszük meg a dolgokat. Ennek többnek kell lennie, egyszerű hummanitárius hozzáállásnál. Mert a Krisztus szolgálatába, Krisztusi módón kell belépni! Csak így lehet úgy segíteni a másikon, hogy Krisztussal tegyem, Krisztusnak tegyem a jót.
Ezt pedig csak a hitben megállva lehetséges. Mert a jó cselekedetek önmagukban semmit sem érnek! Nincs érdemük! Kedves Testvéreim!
Nem hiába vélekedik a heidelbergi disputa 3. és 4. tétele a következőképpen:
„Az emberek cselekedetei, még ha mutatósnak és jónak tűnnek is, megvizsgálván mégis halálos bűnök.”
„Az Isten cselekedetei még ha éktelennek és bajt hozónak tűnnek is, a valóságban halhatatlan érdemek.”
Amikor az a kérdés, hogy ki gyakorolta a Krisztusi irgalmat megfelelően az ember társain? Hogy bárányok, vagy kecskék vagyunk. Akkor azt kell igazából megvizsgálni, hogy a hitemben megállva képes voltam-e átengedni magamat azoknak az indulatoknak, amiket a hitem bennem felbuzdított. Engedtem-e, hogy Isten kegyelme megágyazza bennem , és kimunkálja belőlem azt a jót, amit Isten jónak vél? És teszem-e azt, amire a hitemen keresztül engem indít?
Vagy magam erejébe kapaszkodva igyekszem, görcsösen jót tenni? Nem mindegy.
Az igazi különbség a kecskék és juhok között ez. A juhuk, akik nem csak elfogadták az Isten kegyelmét, de meg is élték azt. A kecskék, akik ha el is fogadták, nem akartak megmaradni benne, vagy egyenesen elutasították. Az embert ez minősíti igazából. Hogy élünk-e az Isten kegyelmével? Az Isten kegyelmében?
A keresztény reménység viszont mindenkinek megadatott. A Krisztus értünk emberekért kínhalált halt, harmadnapon feltámadt és a megváltás megtörtént. Az Isten az ember javát akarja. Megváltással, kegyelemmel, megigazítással.
Ha hagyjuk az Isten kegyelmét munkálkodni az életünkön, akkor bennünk is feltárulhatnak a végidők kapui. És nem a saját erőnkből és gőgünkből, hanem a bennünk élő Szentlélek erejéből tehetjük az Istennek tetsző jót. És leszünk a juhok, akik jobb kéz felül állnak, akik az éhezőnek a Krisztusért enni adnak, a hontalannak a Krisztusért menedéket kínálnak. Akik nem várnak ezért jótéteményt, vagy dicséretet. Csak teszik mindezt, mert termik a Lélek gyümölcsét!
Ámen.