Szenteste - Az ember a cél felöl
7Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt, 8de nem tudott felülkerekedni, és nem maradt többé számukra hely a mennyben. 9És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. 10Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: Most jött el az üdvösség, Istenünk ereje és királyi uralma, és az ő Krisztusának hatalma, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket.11Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig.12Ezért vigadjatok egek, és akik bennük lakoztok: jaj a földnek és a tengernek, mert leszállt hozzátok az ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy kevés ideje van.
Jel.12,7-12a
Kedves Testvérek!
A mai igehirdetési alapige, a Jelenések könyvéből szólal meg, az ünnep lelkiségéhez talán nehézkesen igazodva. Kicsit talán az lehet az érzésünk, mint mikor a gyerekek a formafelismerő játék során a csillag alakon szeretnének keresztül nyomni, verni, csépelni egy kockát, ami nem oda való.
De ha csavarunk egyet a látásmódunkon, ami nem egy könnyű feladat, akkor talán érthetőbb lesz minden.
Akkor kezdjük el csavarni az emberi nézőpontokat és látásmódot.
A Jelenések könyve apokaliptikus irodalom, ami nem feltétlenül egyenlő a ráhúzott végítélő misztikával, nem lehet belőle fürkészni a jövőt és ez azért van, mert a Jelenések könyve a cél felől néz vissza, elmosódik benne múlt, jelen és jövő idő. A Végső időkről szól, amikor az idő, a földi létezésben végére ér és Krisztus megváltása beteljesedik.
A harc, amit leír az igeszakaszunk, Mihály és angyalai, valamint a sátáni sárkány között, egy szempillantásnyi időre betekintést ad nekünk az Istennek értünk viselt harcába. A harcba, ami a kísértésekkel, a bűnökkel, az ezekből fakadó, emberileg sokszor elviselhetetlen terhekkel veszi fel a harcot. Betekinthetünk a harc súlyába, ami leveti a sátánt a mennyből, és leveti a sátánt az emberi élet színtereiről is, amikor az újszövetség pecsétje, a bárányvére, Krisztus Urunk keresztjén fakadó megváltás a helyére kerül. Ez a történet vége.
És mi most innen, a történet végéről nézhetünk vissza a mába, a jelenbe, 2018 Szentestéjére.
Mit hozol magaddal kedves Testvérem, a templom hideg falai közé?
Hozod az otthoni sütemények illatát? Hozod a rég nem látott családtagok ma este elhozott ölelését? Ne adj Isten, a magányod hozod? A terheid? Hozod magaddal a másik mellé állás súlyát, amit lassan már egyedül hordozol? Hozod a kilátásaid és a kilátástalanságod? Hozod önmagad, ünnepi díszben, ünnepi súlyokkal vagy súlytalansággal?
Hozod gyermeki éned, mikor a karácsonyfa fényei egy pillanatra a nosztalgia mezejére rángatnak? Hozod a gyermeked, akinek olyan sőt jobb karácsonyokat akarsz adni, mint amilyen a tieid voltak? Hozod a megszokásod, mert ilyenkor ide jönni „kell”? Vagy hozod a megszokásból kitörni akarásod? Jövök, mert jönni akarok.
És mit vársz az ide érkezéstől? Egy szépen felöltöztetett templomot, hideg perceket, amik dermedtségért kárpótol az ünnep fénye és az énekhang? Vársz valami életbölcseletet, pár sor szentenciát, amit a szaloncukrok közé csomagolva szellemi táplálékként vihetsz magaddal a vacsora asztalhoz, talán azon túl? Találkozásokban reménykedsz? Válaszokban? Vagy kérdésekért jöttél?
Bárhogy is legyen: „Isten hozott!” És a köszönés most nem illemből, hitből, komolyan gondolva mondom. Isten hozott és vigyen majd innen tovább!
Miért vagyunk tehát itt? Bár az ember mindig a saját pontjából néz a célfelé, most nézzünk egy picit vissza magunkra a cél felől! Te, testvérem az Úrban, aki ma ideérkeztél, minden kérdéseddel és válaszoddal, minden igényeddel és vágyaddal, minden kapni és adni akarásoddal, te elég fontos vagy az Úrnak ahhoz, hogy az Isten megszülessen és meghaljon érted!
Ma ennek az ünnepe van.
Szoktuk azt mondani, hogy karácsony a szeretet ünnepe. Mit szólnátok Testvéreim, ha azt mondanám, az ember valós értékének ünnepe. Annak a valós értéknek, ami igazából nem a mi érdemünk, amit kaptunk ajándékba, az Istenképűségünkön keresztül. Az ember valódi értéke saját idegen méltósága, mely annyira értékessé teszi a teremtmények között, hogy az Isten nem tűri el a bűnökbe sülyedését. Emberré lesz!
Miért? Mert bűnök okozta szakadékokat fel kell tölteni. Miért? Mert a sárkányt a mélybe kell vetni. Miért? Mert te érsz annyit az Istennek, hogy eljöjjön érted. Hogy meghalljon érted.
Mint mondtam, a Jelenések a cél felől néz vissza. Az Istennek van egy célja. Célja, hogy az emberek, az ő gyermekei visszatérjenek az ő keblére. És karácsonykor ehhez visz bennünket közelebb azzal, hogy jászolba fekszik értünk. Érted és értem.
Mit hoztál ma magaddal?
Ünnepi hangulatot? Kérdéseket? Kételyt? Örömöt? Boldogságot? Szomorúságot?
Isten a tervével várt ma itt téged. Szeretettel vár téged. Irgalommal vár téged. A hírrel, hogy neki semmi sem drágább tenálad! Isten hozott! És innen majd Isten vigyen! Az Isten, aki teremtett, aki formált, aki emberré lesz érted, hogy a te életedből is kivesse a sárkányt. Az Isten, aki már győzött, aki már eldöntötte, hogy mi lesz a háború vége, rád csak csatákat hagyott.
A könyveket nem jó úgy olvasni, a filmeket nem jó úgy nézni, hogy megnézzük mi a vége. De Isten tervét szabad ebből az irányból nézni, és ezen keresztül aztán visszanézni a saját helyzetünkre!
Kedves Testvéreim!
A jászolban a Krisztus fekszik, aki jött a süketeket hallóvá, a vakokat látóvá tenni. Aki jött, hogy a béna járjon, az elesett meghallgattasson, a magányos társaságra találjon, az elesett felemeltessen! Jött érted, és nem távozott reménytelenül és hagyott még egy ígéretet maga után: „Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”
Áldott, békés, karácsonyt!
Ámen.