Találkozásipont
Lk.19,41-48
41„Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, 42 és így szólt: „Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve szemed elől. 43 Mert jönnek majd reád napok, amikor ellenségeid sáncot húznak körülötted, körülzárnak, és minden felől szorongatnak; 44 földre tipornak téged és fiaidat, akik benned laknak és nem hagynak belőled követ kövön, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét”45 Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusukat, 46 ezt mondva nekik: „Meg van írva: És azt én házam imádság háza legyen, ti pedig rablók barlangjává tettétek.” 47 Ezután naponként tanított a templomban. A főpapok, az írástudók a nép vezetői azon voltak, hogy elveszejtsék; 48 de még nem találták meg a módját, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép – hallgatva őt – rajongott érte.
Kedves Testvérek!
Az egyházi esztendő zöld korszakának felénél járunk, és Lukács evangéliumából kerül elénk egy textus, ami nagyon burkoltan, nagyon finoman, de komoly kérdéseket vet fel a hitgyakorló ember számára!
Kellőképpen komolyan élem meg a Krisztusban kapott reménységem? Vagyok só és világosság? Hagyom, hogy áthasson, teljesen átlényegítsen a szürke hétköznapokban az Istenhez tartozás?
Lukács egy mély teológiai aspektusát is kidomborítja a történetünknek. Mert mi is történik valójában? Jézus a bevonulás után megáll, kesereg és siratja Jeruzsálemet, aztán tovább megy megtisztítani a templomot. De ha ezt az esemény sort a Krisztus keresztjén át nézem, akkor bámulatos valóság nyílik meg előttem.
Jeruzsálem a város. A VÁROS, a zsidóság számára. Nevének jelentése valószínűleg azt jelenti: Látni fogja a Békességet. Kultikus, már-már egekbe emelt jelentősége volt a városnak a zsidóság számára. És Lukács, aki a páli teológiai iskola egyik alapembere volt, éppen ezért úgy tekint a városra, mint az ószövetségi zsidóság szimbólumára. Jézus elsiratja az ószövetség zsidóságát? Bizonyos értelemben véve igen, de azért nem ennyire egyszerű a válasz. Bele kell mennünk, jó mélyen az áldozat bemutatás teológiájába, hogy megértsük mind ezt.
Tudom, hogy erről már volt szó Bibliaórákon és igehirdetésekben is, de ismétlés a tudás anyja.
Az ókori áldozatokat, alapvetően kétféleképpen lehet megközelíteni. Az egyik áldozat bemutatási felfogás az „adok, hogy kapjak” elvén működött. Vagyis, az ember ad valamit az általa tisztelt istenségnek, cserébe ő ad valamit az embernek. Ezért mutattak be áldozatot vetés vagy éppen aratási időszak előtt, hogy legyen jó a termés. Ezért mutattak be áldozatok csaták és háborúk előtt, hogy sikeres legyen a hadjárat, a nép legjava térjen haza a csataterekről. Ez nem más, mint egy csereüzlet.
Aztán ott van a „helyettes áldozat” fogalma, amit már nem csak az ókor, de az ókoron belül az ószövetség emberei is értettek. Általában bűnbánati, bocsánat kérő áldozatok voltak ezek, ahol az ember a saját bűnei váltságára mutatott be áldozatot. És az áldozat általában egy bárány vagy egy kecske volt, aki az áldozat bemutatásba belehalt. Ő szenvedte el a bűntetést az ember helyett. Ennek az áldozat bemutatásnak két megközelítése létezik, az egyik, amit Isten mond: a kiontott állat vér a saját bűneimre emlékeztet. Vegyem tudomásul, hogy van még időm, mert kaptam az Istentől még időt, hogy megváljak a bűneimtől, hogy visszatérjek hozzá, de az oltáron folyó vér az enyém is lehetne! Sőt!
A másik felfogás, - ami kevésbé ró az emberre lelkiismereit terheket-, a következő: a bűneimért jogomban áldozatot bemutatni, amivel én tisztára mosatom a nevem, a lelkem stb. Vagyis, megint mi történik? Adok valamit az istenségnek, s cserébe ő nem üt agyon egy villámmal. Csakhogy ez a felfogás, az „adok, hogy kapjak” felfogása, a kocsmai zenegép szintjére süllyeszti le Istent, és engem pedig vásárló, fizetőképes kliensé emel fel. Hol van ebben a Teremtő-Teremtmény szeretet teljes kapcsolata? Tiszta kapcsolata?
Jeruzsálem Lukácsnak az ószövetség. Ami érvényét nem veszti, de betőlődik a Kisztusban! Nem kell több helyettes áldozat. Nem kell több idő nyerés. Mert Krisztus tökéletes áldozatként megy a keresztre. És nem kell többé nekem erőlködnöm azon, hogy valamit mutassak az Isten felé, valamit, ami elég nemes és elfogadható számára, mert megtörténik a csoda: Isten adja magát értem, a bűnösért!
Amikor Jézus elsiratja Jeruzsálemet, akkor a motorikussá váló zsidó kultuszba kapaszkodókat siratja el. Mert félre értés ne essék: Jézusnak nem az ószövetséggel, vagy az ószövetség emberével volt baja! Jézus gyászol és sirat, mert az emberek többsége képtelen kilátni a helyettes áldozatok fátylai mögül és képtelen meglátni az értük elérkező Krisztust!
Krisztus megváltásában a helyettes áldozatok ideje lejárt! A gépiesen tradicionális vallási cselekedetek helyett a Krisztus áldozatához való kötődés válik fontossá! És itt jön a következő nagyon markáns pontja a történetünknek! Mert a keresztre feszítés előtt vagyunk pár nappal, Kr.u. 70-ig, még áll a zsidók Jeruzsálemi temploma. És Jézus, miután megtisztítja nem áldozati hellyé tesz ismét, hanem tanít! Tanít, mert a megváltóval való találkozás, a Krisztusban kapott megváltás és örök élet miatt a templom funkciója is változni fog! Nem áldozati hely, ahol automatizált rítusokkal, vallásos reménységet lehet – csúnya szóval élve – vásárolni! Hanem TALÁLKOZÁSI PONT! Találkozás Krisztussal, találkozás azzal a logosszal, teremtő igével, amivel az Isten életet kreált, és ami emberré lett és megfeszült értünk! Találkozás az élő Krisztussal!
És kedves Testvérek, itt lehet párhuzamokat vonni a 2000 évvel ezelőtti zsidó kultusz és a ma egyházi élete között! Mert Lukács egyértelműen fel akar rázni minket! Ugyanis a kultusz, és így a vallásosság nem önmagában hordoz értéket, a benne való részesedés sem önmagában véve jó vagy rossz, a vallási eseményeknek pl. a templomba járásnak egyetlen valós céllal kell megtörténnie: találkozás a Jézusi tanítással és a megváltás örömével!
Tekintettel léve a mai helyzetre, 2017 kerek évfordulójára és augusztus 20-ára, amikor az államalapítás mellett óhatatlanul is ünnepeljük, vagy megemlékezünk a magyarság kereszténységre térítéséről, ki kell mondanunk hitgyakorló keresztényként, hogy mindezek értelmetlen köntörfalazások akkor, ha a Krisztushoz tartozás felelőssége és öröme nem hatja át őket!
Mert gyakorolhatom én a vallásom, még szépen is. Ha az motorikus, ha az automatizált és ezekben az automatizmusokban nincs ott a Krisztussal való találkozás öröme, akkor értelmetlen az egész. Olyan lesz, mint az a ház, ami győrben a bécsi-kapu téren áll, az áll-emeletes ház. Annak idején, mikor épült egy család gazdagságát az mutatta meg, hogy hány emeletes házat tudnak építeni. És az épület eredeti tulajdonosának csak földszintre és egy emeltre futotta, de hogy az elitista réteg részének tűnjün, a homlokzatot úgy építette meg, hogy utcafrontról felfalaztatta a második emeletet is. Oldalról már nem. Ott már lehet látni, hogy a gyönyörű második emelet ablakai mögött nem egy újabb szint, hanem a sátor tető lapul.
Tehetjük az életünket áll-emeletes házakká, a vallásunkat gyönyörű tradícióvá, ha nincs benne a Krisztus, és az az öröm, aminek a hirdetésére elhívattunk, akkor mit sem ér.
Ámen!