Tik-tak, avagy mérhető Isten ideje?
Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi atyánktól és a mi urunktól, Jézus Krisztustól! Ámen.
16Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem. 17A tanítványai közül némelyek ezt kérdezték egymástól: Mi az, amit mond nekünk: Egy kis idő, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem, és ez: Mert én elmegyek az Atyához? 18Ezt kérdezgették: Mi az a kis idő, amiről szól? Nem tudjuk, mit beszél. 19Jézus észrevette, hogy meg akarják kérdezni, és ezt mondta nekik: Arról kérdezősködtök egymás között, hogy ezt mondtam: Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem? 20Bizony, bizony, mondom nektek, hogy ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örül; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul. 21Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra. 22Így most ti is szomorúak vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek: 23és azon a napon nem kérdeztek éntőlem semmit.
Jn.16,16-22
Kedves Testvérek!
Az iskolában relatíve hamar beleverik az emberbe, hogy hogyan kell az óra járását értelmezni. Mit jelent a kis és nagy mutató, vagy mánus, ahogy Erdélyben mondják, és hány másodperc egy perc, valamint hány perc egy óra. Megtanuljuk azt is, hogy egy nap alatt csupán 24 óra áll rendelkezésre.
Talán nem mondok újat, ha elárulom, hogy az időmérését a csillagászok találták ki és onnét kerül át a hétköznapokba.
És az idő, mint olyan, most nagyban meghatározza az életünk.
El tudnánk képzelni egy időmérés nélküli világot? Mikor mindennek határideje van?
Az idő, annak mérése és múlása meghatároz mindőnket.
Időpontok alapján járunk dolgozni, iskolába, orvoshoz. Mérjük a napokat, a hónapokat az éveket. És Kronológiákban gondolkodunk. Idővonalakban.
És ezek ott vannak mindenhol.
A rendőrnyomozók például, amikor egy összetettebb bűn esetet derítenek fel, akkor megalkotják a nyomok alapján a bűneset idő vonalát. Mi miután történhetett. És ez alapján, illetve persze a nyomok alapján indulnak el az ismeretlen részletek után.
Az ember ha visszaemlékezik az életére, akkor mérföld köveket tud meg határozni. Mérföldköveket, meghatározó emlékeket, amik elvitték addig a pontig, ahol éppen áll. És ezeket a mérföldköveket sokszor tudjuk időben is elhelyezni.
Talán ezért nem volt érthető már a tanítványoknak sem Jézus mondata: „Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem.”
Mi az a kis idő?
Kedves Testvérek!
Ma Jubilate, vagyis öröm vasárnapja van, de az igeszakaszunk valójában Jézus gyászbeszédének egy szakasza. Saját búcsúztatóját mondja. És inti a tanítványokat, hogy mit tegyenek akkor, amikor ő már nincs.
Mi az a kis idő, amiről szól?
Azt kell mondanom, hogy szerintem ez az idő, nem is egy idő, hanem egyből kettő!
Ugyanis az egyik kézen fekvő magyarázat, hogy Jézus a sírban fekvés időszakáról szól: „Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem. […] ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örül; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul.”
A Jézussal vándorló tanítványok a kereszt tövében nem érthetik meg a lényeget. Nem fogják fel, hogy a mester önként megy értük, és az egész világért a halálba! Sírni és jajgatni fognak, a világ pedig örül! Örül, mert elbánt a messiással!
Caunterboury Anzelm szerin a bűnökkel, kísértéssel világ fölött uralkodó gonosz számára a kereszt a csali. Elhiteti ugyanis, hogy az ördög nyerhet Istennel szemben, hiszen képes emberek keze által megölni.
És ennek örül.
Csakhogy jön a csali után a csavar. Az Isten önszántából magát adja. És nem veszít, hanem megbékíti a bűnök miatt tőle elszakadt embert önmagával. A keresztben ott a csoda, a megváltás csodája, miközben a világ örül az Isten bukásának, a tanítványok pedig zokognak miatta.
De el telik a kis idő, és a tanítványok bánata örömre fordul.
A másik idő, kicsit kacifántosabb.
„Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem.”
Az ember szeret úgy tekinteni az idő múlására, mint egy vonalra, vagy egyenesre, ami mentén haladni lehet előre. A tradicionális fizika is egyenesen, egy irányba, egyenletesen előrehaladó dologként érzékelteti az időt. Pedig… pedig… nem biztos, hogy az!
Mert igen, ha ki akarom számolni mondjuk egy mozgó gépjármű sebességét, ahhoz tudnom kell, hogy adott egységnyi időn belül mekkora távolságot tett meg. Lehet mérni ilyen objektíven is az időt, de mi van a szubjektív valóságainkkal?
Mert mind ismerjük a jelenséget, amikor lapos kúszásban halad előre az óra mutató és csiga lassúsággal telik az idő. Minden perc legalább egy órának tűnik, pedig a másodperc akkor is másodperc, a perc akkor is perc, az óra akkor is óra. De én nem úgy élem meg! És ott a másik oldal is, amikor rohannak a napok.
Létezik a szubjektív idő is.
Az utóbbi évek számomra nagyon intenzívek voltak. Egyetemi évek tele változással, új város, új kihívások, hirtelen nyílt ki a világ. Egyetemi órák, a szolgálatban való kezdő lépések és a diákmunka lehetőségek keresése tették ki az életem. Új embereket ismertem és szerettem meg, sokaktól szakadtam el. Aztán a hatod év, egy új gyülekezettel és aztán a tényleges szolgálat a szentelés után, ismét új gyülekezetben, házasságkötés, autó vásárlás, felkérés a Szélrózsa szervezői csapatába, terezgetés magánéletben és szolgálatban egyaránt. Sűrű és intenzív évek voltak! Ha kiszámolom, akkor nem tesznek ki 8 évet ez az események. És mégis visszanézve évtizedeknek tűnik néha, amikor összefutok régi osztálytársakkal, amikor leülünk és megbeszéljük, hogy kit hova sodort az élet. Van olyan osztály társam, aki 12 évig ült mellettem a padban, évekig nem láttuk egymást és most együtt dolgozunk. Jó újra együtt, de sok minden változott és már nem az érettségire készülő ballagók izguló, de azért kaján kacajával nézünk egymásra. Feladat van és elvégezzük. Néha pedig ha visszanézek csak pár hónap eseményének érzem az elmúlt 8 évet, pont azért mert hiába múlik – mérhetően az idő – az ember érzelmei, tapasztalatai, amit közben magára szed nem objektívek.
Létezik a szubjektív idő.
És ha létezik az ember szubjektív ideje, akkor létezhet az Isten szubjektív, „önálló” ideje?
A kereszténység legnagyobb identitás zavarai akkor jelentkeznek, amikor Jézus visszatértéről kell szólni. A legnagyobb hit bizonytalanság – tapasztalataim alapján – bennünk is akkor van, amikor Jézus visszatéréséről kell szólni. Mert igen, elhiszem a történeteket a Bibliából, tanulok és épülök belőle, és érzem, hogy van üzenete az Istennek az én életemre nézve is, de Jézus 2000 éve nem jött vissza! És én szervezem az életem, a családom életét, munkába járok, közösségekbe járok el, és gondolkodok hosszú távú és rövid távú célokban egyaránt. És úgy néz ki, hogy Jézus nem jön…
De akkor mi is van a szubjektív idővel?
„Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra.”
Nagy Gyula azt mondja, hogy bizonyos értelemben a Jézusi kinyilatkoztatás nem teljes, hiszen Jézus még nem tért vissza. Azt is mondhatnánk, hogy mi, Krisztusban élő emberek pont a szülő nő stációján állunk!
Mert a gyermek várás mindig örömhír, a tudat, hogy érkezik az új élet boldogsággal tölt el minden jó érzésű embert. De maga a szülés nagyon fájdalmas. Az asszony testvérek, akik túl vannak már ezen a csodán, nálamnál hitelesebben mesélhetnének erről. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy ez a fájdalom, majd csak akkor válik igazán feldolgozottá, amikor ott van az édesanya karjában a gyermek. És akkor minden fájdalom értelmet nyer és elenyészik.
Jézus megígérte a visszatértét. Nekünk a meghalt és feltámadott Jézust hitbéli tényként kell kezelnünk, a visszatérő Jézus pedig valójában az élő reménységünk. De még nincs itt.
Néha megingunk. Néha kételkedünk. Néha félünk.
Néha nem tudjuk összeegyeztetni a fejünkben az értünk tökéletes áldozatot bemutatott megváltót, és a megváltót, akinek a kinyilatkoztatása még nem teljes, mert még vissza kell térnie.
Néha nehéz hitben erős kereszténynek lenni.
Néha nehéz a kérdéseinket megfelelően megfogalmazni.
Néha nehéz, a válaszokat elfogadni.
Néha, nagyon lassan forog az idő. Gondoljunk csak a tanítványok érzelmi viharaira, mit érezhettek abban a három napban, amíg Jézus sírban feküdt? Milyen hosszú lehetett az út a golgotára, a golgotáról a sírba… Milyen lassan kúszhattak el a napok, amit könnyekkel és gyásszal töltöttek. És milyen gyorsan repülhetett az idő azoknak, akik örültek a kereszt halálnak?
Nem csak elmúló, de szerintem minőségi idő is létezik! Minőségi idő, amit valakire szánok, amit valakivel eltöltök!
Számomra fontos pl. a feleségemmel eltöltött minőségi idő. Amikor csak ketten vagyunk és nincs szolgálati telefon, nincs ügyintézés, és nincs papi gallér. Fontos a családommal eltöltött minőségi idő, mert azokat a perceket semmi nem pótolhatja, amikor az édesanyámmal, az édesapámmal vagyok, amikor a kishúgommal beszélgetek. Fontos a barátokkal eltöltött minőségi idő, történjen az otthon, egy kocsmában sör mellett vagy a társasjátékok táblái mellett. Fontos számomra a munkára fordított minőségi idő, amikor nem kapkodok, nem hét dolgon jár mellette az eszem, hanem csak arra az egy dologra fókuszálok, amit éppen csinálok. Fontos számomra a szombat, amit szeretek meghagyni és felhasználni arra, hogy minőségi időt élve felkészüljek a vasárnapra! Fontos a minőségi idő a hitemben! És szeretném, hogy fontos legyen a gyülekezetnek is minőségi ideje!
A minőségi idő, szerintem nem mérhető percekben. Így az Isten közelségében eltöltött idő sem mérhető órában. De mérhető a megerősítésben! Vajon mérték-e a perceket a feltámadásnak örülő tanítványok, amikor Jézus megjelent? És az emmausi úton levők?
Mérték-e, illetve fontosnak tartották-e a napok múlását a misszióra indulók, mikor azzal az üzenettel mehettek ki a világba, hogy „veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”?!
Az Isten ideje magasztosabb minden emberi időnél. Éppen ezért objektíven nem mérhető. De érezhető! Számunkra a feltámadott Krisztus hit bizonyosság! És erre minőségi időt kell szánni! A hitem gyakorlatára! Pontosan azért, hogy a nehezen kúszó perceket, az érthetetlen részeket hitben tudjam elhordozni. Kiszámítható, hogy Jézus mikor érkezik vissza? Nem!
„Nem tudjátok sem az órát, sem a napot...”
De tudjátok a múltat. Tudjátok a Noénak tett ígéretet a világnak szóló gondviselésről, tudjátok az áldás ígéretét, amit Isten Ábrahámnak tett. És, ami a legfontosabb: tudjátok, hogy az az áldás ott van a keresztben!
Az Isten ideje nem relatív, nem függ mértékegységtől és nem biztos, hogy a vonalszerűség sormintája ráhúzható! Mert a kereszt hatása nem csak egy bizonyos pontján az időnek hat! Hanem mindent áthat! Az Isten minőségi időt ad nekünk! Éljünk vele!
„Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem”
Ahogy nem tudjuk, hogy Jézus mikor és hogyan érkezik vissza, úgy az életünknek vannak olyan pontjai is, amikor nem érezzük az ő jelenlétét. Vannak próbák, amikor rejtőzik. De ezek az időszakok, csupán időszakok! Az Isten által ránk szánt idő, viszont örök! És a kereszt megváltása ennek az örök, minőségi időnek szól!
Ámen.