Viszonyítás kérdése...
Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az úr Jézus Krisztustól! Ámen.
5De most elmegyek ahhoz, aki elküldött engem, és közületek senki sem kérdezi tőlem: Hova mégy? 6Mivel azonban ezeket mondom nektek, szomorúság tölti el a szíveteket. 7Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok. 8És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság, és mi az ítélet. 9A bűn az, hogy nem hisznek énbennem; 10az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; 11az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett.
12Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni; 13amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek.14Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. 15Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; ezért mondtam, hogy az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek.
Jn. 16,5-15
Kedves Testvérek!
Mi a bűn? Mi az igazság? Mi az ítélet?
Miért beszélünk, mi keresztények állandó jelleggel bűnbocsánatról?
Úgy vélem, a ma embere nem szereti hallani a hibákat. Úgy vélem az ember, úgy általában véve nem szereti, ha kritikával illeti valaki. Azt látom, hogy a kritikát egyből érzelmekkel reagáljuk le, de nem halljuk meg. Miért?
A kereszténység tanítását sokan azért nem fogadják el, mert bűnbocsánatról beszél. A bocsánat, viszont feltételezi a bűnösséget. Miért lennék én bűnös?
Mutasson nekem valaki egy bizonyítékot arra vonatkozólag, hogy én bűnös vagyok!
Az ember nem szereti elfogadni saját bűnösségét. De milyen különös is ez!
Régi mondás, hogy minden viszonyítás kérdése! Amíg a magam bűnösségét magamhoz viszonyítom, addig nem látom meg azt sem, hogy a bűneimhez viszonyítva mekkora kegyelmet kapok az Istentől!
A bűnösség vádjára tiltakozó ember, nem tiltakozik az Isten kegyelme ellen is?
De, testvéreim, tiltakozik! Tiltakozik, amikor magát ártatlannak állítja, amikor pökhendin, felfuvalkodottan fúj az Istenre, amikor bántja az önérzetét az önvizsgálatra hívás!
Mi a bűn?
Régi gondolatom, hogy Ádám és Éva két bűnt követ el! Egyrészt Istenné akar válni, amikor hallgat a kígyó kísértésére. Szakít a fáról, hogy olyanná legyen, mint az Isten. De, amikor ezzel kisiklik abból a közösségből,- amire igazából teremtetett-, akkor elrejtőzik. És itt kezdődik a második bűn…
Isten keresi az embert, keresi Ádámot. És mikor kiderül, hogy Ádám vétkezett, egyből hárít! Az asszonyt vádolja, az asszony pedig a kígyót!
Elrejtőzik, el akar bújni a felelősség elől. Saját bűne felelőssége elől.
Amikor az ember bezár a vád elől, miszerint bűnös, nem lehet, hogy csak a felelősséggel nem kíván szembe nézni?
Mi a bűn?
A saját hibáimmal szembenézni nehéz feladat. Mert nem szabadulhatok meg tőlük csak úgy. De ha beismeri őket, akkor ráadásul fájdalmassá is lesznek. Igazzá és letagadhatatlanná! A részemmé, amit nem tudok kitörölni! Amit nem tudok eldobni, mint egy elírt, vagy hibásan nyomtatott szöveget, amit ha összegöngyölök és tűzre dobok már senki nem emlékszik rá. A saját bűneimre én állandóan emlékezni fogok, ha végre szembe nézek velük!
„Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok. 8És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság, és mi az ítélet.”
Különös a kereszténység lét és hitértelmezése. Mert valójában kicsi szelet benne az ember. És nagyon nagy benne az Isten. Talán zavaróan nagy! Mert nem csak mindenható, nem csak szent és érthetetlen, de még szuverén is! Befolyásolhatatlan: nem lehet emberi erőből megnyerni, lefizetni, az emberi kívánságok és az akaraterő erejével kényszeríteni!
„amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság, és mi az ítélet.”
A temetési liturgiánknak van egy- szerintem a gyászleplek és ravatalok árnyékában – depresszíven és hibásan értelmezett mondata: „megalázz, de fel is emel, sírba visz, de meg is elevenít”.
Az Isten Szentlelke nem csak megerősít, nem csak kiárad és Istenhez húz, de össze is tör! És ez az összetörés közel sem olyan negatív, mint amilyennek elsőre hisszük! Megaláz, de fel is emel, sírba visz, de meg is elevenít.
Éva Istenné akar lenni, és az énközpontú ember – amiről a társadalmunk jelenleg szól – valójában a maga ura akar lenni. A maga Istene. Bűnös.
Bűnös, mert nincs az igaz Istennel. A Bűn az, ami elválaszt Istentől. És bármi lehet az, ami engem akadályoz a hitben! Ezeknek a dolgoknak a gyökere, többnyire az emberi énképben rejlenek. Hol hibás az énképem? Hol önző és mímelt? Hol őszinte és törött?
Megláthatja az ember az Isten szeretetének a mélységét és nagyságát, amíg csak magbából indul ki? Nem, mert az Isten nem lakik az emberben. De eljön az emberért!
A keresztény egyház orrára lehet vetni, hogy évszázadokig nem prédikálta kegyelemről. Én is felrovom ezt, lelkészként az egyházamnak! De felrovom a világnak, hogy bűn nélkül csak kegyelemről akar hallani! Márpedig ez nem így megy!
Miért tudtak az apostolok szerte rohanni a világba, tanúskodni Krisztusról? Mert kapták a Szentlelket! A Szentlelket, ami megerősítette őket a hitben. De a hitükhöz hozzá tartozott az is, hogy megéljék a kegyelmet! Krisztus keresztjének és feltámadásának a kegyelmét, amit csak akkor lehet igazi mélységeiben megélni, ha az ember tisztában van a saját, Istentől való elszakadásával is! Megváltásról beszélnek, mert érzik a bűneik súlyát! És akkor lesz kegyelemmé és örömmé a kereszt, ha az ember megérzi a vállán a bűnei súlyát. Ha megalázza őt a bűnei súlya. És akkor látja, hogyan emel fel az Isten! Az Isten, aki minden megalázást vesz magára, az Isten, aki a bűnök közé jön, ami az Istenné válni akaró emberért lesz ember! És akkor csoda lesz a kereszt! És kegyelem a kegyelem!
A Lutheri teológia véresen komoly alapja az, hogy az ember az üdvösséget Istentől kegyelemből, hit által Krisztusért kapja! Nem kiérdemli, vagy megszerzi! Kegyelemből, hit által, Krisztusért kapja! Ez mély, és örömteli kegyelem! Felszabadító üzenet! De csak ha érzem a súlyát és az értékét!
A kereszténység öröm üzenet Krisztus evangéliuma! De az evangélium akkor lesz evangéliummá, ha megértem, hogy számomra szükséges az Isten!
Minden viszonyítás kérdése. Viszonyíthatok magamhoz, a világ zajához. És ebben a viszonyítási rendszerben bőven találhatok örömöket magamnak, és lehetek sikeres, és még meg is győzhetem magamat a magam igazáról. De lesznek-e abszolút igazságok? Lesznek-e tényleges megoldások a gyászhelyzetekben? Vagy akkor, amikor a saját énképem végleteit feszegetem és rá kell ébrednem önnön végességemre? Szembe nézhetek-e a végtelenséggel?
Vagy viszonyíthatok az Istenhez is, akivel eredendően egy közösségre teremtettem! Viszonyíthatom a sikereim, és a világ örömeit az Ő nagyságához, és a tőle kapott boldogsághoz! Nem hiszem, hogy a kereszténység negatív és dorgáló, ha bűnről beszél, mert beszélnie kell megváltásról és kegyelemről is! Azt hiszem, hogy nekünk magunkat nem egy, a világi normák szerint megszabott koordináta rendszeren kell elhelyeznünk! Hanem Isten tenyerén kell elhelyeznünk magunkat! Érezni a megváltás mélységét és kegyelmét! És megtenni mindent, hogy a világi normák viszonyuljanak az Istenhez!
Ámen.